Berek 15 – túraútvonal Rábagyarmat mellett

Túraútvonal Rábagyarmatnál terepfutóknak, bringásoknak, gyalogtúrázóknak

berek15_turautvonal_35
Bringával, futva vagy sétálva egyaránt kitűnő túra

Nyári időszakban szinte minden hétvégén a Rába folyón kenuzunk. Hétvégi Rába túránk bázisa az Őrség lábánál, a Rábagyarmat és Rátót között lévő Berek sátorozóhely. Az evezés mellett szeretünk bringázni, terepfutni, gyalogtúrázni is. Most egy olyan túraútvonalat mutatok be nektek erről a környékről, amit mi nagyon kedvelünk, és ami nagyon jó kiegészítő programja lehet egy rábai vízitúrának, vagy egy Őrségben történő  túrázásnak. A fotók egy vasárnap reggeli bringázásunk alkalmával készültek, amíg a fiaink a táborban fociztak, mi Dettivel tekertünk egyet evezés előtt.

Az útvonal gyalog, futva, bringával is teljesíthető. Jelzések nincsenek, ezt a túraútvonalat én találtam ki.

Az túra felépítése a következő:

  • 0-3 kilométer: aszfalt Rábagyarmat településen keresztül,
  • 3-4 kilométer: rossz minőségű földút erdőben (esetenként a bringát tolni kell),
  • 4-12 kilométer: jó minőségű erdei köves út csodaszép őrségi meseerdőben,
  • 12-15 kilométer: aszfalt Rábagyarmat településen át.
Tipp: A leírásban a túra kiinduló pontja a Berek sátorozóhely, mivel mi itt táborozunk, és mi innen indulunk, de természetesen a kiindulási és visszaérkezési pont tetszőlegesen módosítható. Ha csak az érdekesebb, erdei rész érdekel, akkor érdemes az autót a rábagyarmati focipályánál hagynod, mivel így a focipálya melletti úton, a Sport utcán déli irányba végigsétálva, 500 méter után a túraútvonalra érsz, illetve a túraútvonal is érinti a focipályát, így vissza is érsz az autódhoz. Így természetesen a túrád is rövidebb lesz kb. 4 kilométerrel, azaz 11 kilométer lesz a túrád.

A focipálya címe a túra 11 km-es, aszfalt nélküli változatához autós navigáláshoz: 9961 Rábagyarmat, Sport út 1; GPS: 46.943338, 16.412844

A túra rövid szöveges ismertetése

A rövid és tömör szöveges ismertetés után sok képet találsz majd megjegyzésekkel. A képek segítségével a túraútvonal GPS track használata nélkül is követhető.

A túra kiindulópontja (0 km) a Berek sátorozóhely, ami Rátót – Rábagyarmat között, közvetlenül a Rába híd alatt, a bal parton van. A kempingből kiérve balra kell fordulni a Rába híd felé. A Berek kempingből dél felé, balra elindulva átmegyünk a (szerintem) legszebb magyar folyó, a Rába felett, majd továbbhaladunk az úton Rábagyarmat falu felé.
A faluba beérve elhaladunk a templom mellett, majd a település központjában lévő kereszteződésnél, 1,3 km-nél haladjunk tovább egyenesen, a következő kereszteződésnél (a Coop boltnál), 1,6 km-nél jobbra kell fordulni. Innen végig egyenesen, amíg el nem érjük a falu végét.
A falu végét követően, kb. 1 km hosszan rossz minőségű út van, ez csak a bringásoknak zavaró, gyalog vagy futva nem lényeges. 3 kilométernél NE menjünk el balra, maradjunk a kisebb úton! Az út egyre kisebb, mintha teljesen eltűnne, de haladj csak tovább! 3,54 km-nél az eredeti utat benőtte a gaz, az újabb út itt elkanyarodik kissé jobbra az erdőben. Keressed a bal kezed felől a magaslest! 3, 83 km, ahol a magasles van, ott érdemes balra átvágni az árkon, ki a kavicsos útra. Ahogy átértél az árkon jobbra, az emelkedő felé indulj! Innentől kifogástalan lesz már az út. Haladjunk egyenesen 5,64 km-ig! 5,64 km-nél menj tovább egyenesen. Ha véletlenül jobbra mennél felfelé a meredek emelkedőn, az sem baj, hiszen az az út is visszavezet a túraútvonalra. 6,23 km-nél le kell térned jobbra. 6,68 km, kereszteződés, de neked tennivalód itt nincs, haladj tovább egyenesen! Ha esetleg 5,64 km-nél véletlenül jobbra mentél, akkor itt visszaérsz a túraútvonalra. 7,67 km-nél kanyarodj jobbra, innen a sorompóig nem kell letérned semerre sem. Ha balra mennél, akkor a Kondorfa – Csörötnek közti közútra érsz ki. 11,14 km, lezárt sorompó. Autók kint, mi bent… A sorompó után továbbhaladunk mindig lefelé a lejtőn, kiérünk az erdőből, majd elérjük az aszfaltozott utat 12,2 km-nél.
A kis kápolnát jelző tábláról könnyű megismerni ezt a kereszteződést, ha ellentétes irányba mennél végig a túraútvonalon. Az útra kiérve mi jobbra fordulunk Rábagyarmat falu felé. 12,98 km, a rábagyarmati focipálya. A rövidebb, 11 km-es túra innen indul és ide érkezik vissza.
Rábagyarmatra beérve végig az utcán, az utca végén a kereszteződésnél balra fordulunk, innen már ismert lesz az út, hiszen a túra elején már jártunk arra.
A Rába híd után visszaérünk a Berek sátorozóhelyhez, jobbra fordulunk a már ismert kavicsos útra.

A túra képes leírása

berek15_turautvonal_01
A túra kiindulópontja a Berek sátorozóhely.
berek15_turautvonal_02
A sátorozóhelyről az aszfaltos út felé kivezető út.
berek15_turautvonal_03
Rátót – Rábagyarmat között, közvetlenül a Rába híd alatt, a bal parton van a Berek kemping. A kempingből kiérve balra kell fordulni.
berek15_turautvonal_04
A Berek kempingből dél felé, balra elindulva átmegyünk a (szerintem) legszebb magyar folyó, a Rába felett.
berek15_turautvonal_05
A település központjában lévő kereszteződésnél, 1,3 km-nél haladjunk tovább egyenesen, majd a következő kereszteződésnél (a Coop boltnál), 1,6 km-nél jobbra kell fordulni. Innen végig egyenesen, amíg el nem érjük a falu végét.
berek15_turautvonal_06
Az utolsó ház a falu végén.
berek15_turautvonal_07
Itt kezdődik a rossz út, de nem kell aggódni, csak 1 km hosszú a rossz út.
berek15_turautvonal_08
3 kilométernél NE menjünk el balra, maradjunk a kisebb úton!
berek15_turautvonal_09
A bringával legnehezebben járható szakasz, a bringát néha tolni is kell. Sétálni, futni könnyen lehet.
berek15_turautvonal_10
Az út rossz, a táj szép.
berek15_turautvonal_11
Mindjárt vége…
berek15_turautvonal_12
Az út egyre kisebb, mintha teljesen eltűnne, de haladj csak tovább!
berek15_turautvonal_13
3,54 km. Az eredeti utat benőtte a gaz, az újabb út itt elkanyarodik kissé jobbra az erdőben. Ennek a képnek a közepén pont az van, ahova a régi út vezetett, és ahova mi is megyünk, csak kicsit kerülünk jobbra.
berek15_turautvonal_14
Kis séta a fák között, keressed a bal kezed felől a magaslest!
berek15_turautvonal_15
3, 83 km. Ahol a magasles van, ott érdemes balra átvágni az árkon, ki a kavicsos útra.
berek15_turautvonal_16
Árokmászás a magaslesnél bringával, gyalog csak egy ugrás.
berek15_turautvonal_17
Ahogy átértél az árkon jobbra, az emelkedő felé indulj! Innentől kifogástalan lesz már az út.
berek15_turautvonal_18
A magaslestől elindulva nem meredeken, de emelkedik. Haladjunk egyenesen 5,64 km-ig!
berek15_turautvonal_19
Sok helyen van villanypásztor, ha van velünk kisgyerek figyeljünk rájuk, hogy ne fogják meg!
berek15_turautvonal_20
Erdőgazdálkodás.
berek15_turautvonal_21
Kereszteződések előtt gondoljuk végig, hogy merre is menjünk, mert jelzések nincsenek.
berek15_turautvonal_22
5,64 km-nél menj tovább egyenesen. Ha véletlenül jobbra mennél felfelé a meredek emelkedőn, az sem baj, hiszen az az út is visszavezet a túraútvonalra. Az arányok miatt nézzed a jobb oldali fát!
berek15_turautvonal_23
Ez itt éppen egy mély, időszakos patakmeder Dettitől balra.
berek15_turautvonal_24
6,23 km-nél le kell térned jobbra. Detti mutatja, hogy merre kell haladnod.
berek15_turautvonal_25
Még egyszer: itt kell letérni jobbra.
berek15_turautvonal_26
A képen nem látszik, de ez bizony itt egy nagy emelkedő.
berek15_turautvonal_27
6,68 km. Neked tennivalód itt nincs, haladj tovább egyenesen! Ha esetleg 5,64 km-nél véletlenül jobbra mentél, akkor itt visszaérsz a túraútvonalra.
berek15_turautvonal_28
Köszönhetően a jó minőségű erdészeti útnak egy rövid szakasz kivételével, esős és sáros időben is járható az útvonal.
berek15_turautvonal_29
Hatalmas fák vannak ezekben az erdőkben.
berek15_turautvonal_30
Toboz.
berek15_turautvonal_31
Ha csendben vagyunk, biztosan találkozunk erdei állatokkal is.
berek15_turautvonal_32
7,67 km-nél kanyarodj jobbra. Ha balra mennél, akkor a Kondorfa – Csörötnek közti közútra érsz ki.
berek15_turautvonal_33
Újabb kereszteződés, de mi csak egyenesen megyünk tovább.
berek15_turautvonal_34
Kövessük a kanyargó utat, letérni nem kell.
berek15_turautvonal_35
A sorompóig haladjunk tovább!
berek15_turautvonal_36
11,14 km, lezárt sorompó. Autók kint, mi bent… A sorompó után továbbhaladunk mindig lefelé a lejtőn.
berek15_turautvonal_37
A sorompótól az erdő végéig lejt.
berek15_turautvonal_38
Az erdőből kiérve csak tovább kell haladnunk a lejtőn az aszfaltozott útig.
berek15_turautvonal_39
12,2 km, itt érünk ki az aszfaltozott útra. Detti mutatja, hogy erről a kis kápolnát jelző tábláról könnyű megismerni ezt a kereszteződést, ha ellentétes irányba mennél végig a túraútvonalon. Az útra kiérve mi jobbra fordulunk Rábagyarmat falu felé.
berek15_turautvonal_40
Jobbra forduljunk a falu felé, végig az aszfaltozott úton.
berek15_turautvonal_41
12,98 km, a rábagyarmati focipálya. A rövidebb, 11 km-es túra innen indul és ide érkezik vissza.
berek15_turautvonal_42
Rábagyarmat, Isten hozott. Végig az utcán, az utca végén a kereszteződésnél balra fordulunk, innen már ismert lesz az út, hiszen a túra elején már jártunk arra.
berek15_turautvonal_43
A Rába híd után visszaérünk a Berek sátorozóhelyhez, jobbra fordulunk a már ismert kavicsos útra.