Regisztrált és folyamatban lévő indulások

AdatokÚtvonal  • EredményekRegisztrációRegisztráltak Online nyomonkövetés

Regisztrált jelentkezők bemutatkozása

Jakucs János
DZD 300 bringa
Indulás: 2019.06.07. 10:30
“Nagyjából tíz éve kerékpározom aktívan. A DZD 300 túráról Velekei Balázs túrafilmjében hallottam, és azóta készülök, hogy egyszer én is megpróbáljam. A terepkerékpározásban a fizikai kihívás mellett első sorban a természet szeretete és a táj élvezete motivál. Dél-Zala dombjai minden szempontból újdonságnak számítanak majd, sosem jártam még az országnak ezen a részén. Izgatottan készülök a túrára!”
Tóth Ferenc
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.20. 7:00
“Két éve már próbálkoztam a DZD 300-zal, de a technika ördöge kifogott rajtam, most újra megpróbálom. Tavaly megcsináltam a Kazinczy 300-at, idén a Mecsekbe mentem 230-at. Remélem kevés eső lesz.”
Lévai Éva
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08.07:00
“Az eddigi leghosszabb teljesítésem 200 km volt. Így aztán több szempontból is nagy kihívás számomra ez az ultra táv.”
Hegedűs Csaba
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08.07:00
“Gyerekkorom óta folyamatosan végigkíséri az életemet a sport. Sok sportágat kipróbáltam és szeretek. Néhányat versenyszerűen is űztem hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg is több sportágban “tevékenykedem”. A túrázásra komolyabban 2016-ban “kattantam rá”. Folyamatosan keresem az új célokat, újabb kihívásokat. A DZD most nem annyira volt számomra betervezve. De íme itt a legújabb kihívás.”
Csetneki Sándor
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08. 7:00
“Csetneki Sándor vagyok. A zalai táj régi kedvencem, több Rockenbauer 130 teljesítés után döntöttem úgy, hogy elindulok a misztikus DZD-n. 200 km-t már többször gyalogoltam, itt az ideje hogy megpróbáljak átlépni a korábbi korlátaimon, barátaim társaságában. Bízom benne, hogy idén több régi álmom is valóra vágyik, ezek egyike a DZD. Ami nem öl meg, az megerősít. The return of power.”
Cser M. Zoltán
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08. 07:00
“Cser M. Zoltán vagyok. A Dunakanyar egyik legszebb települését, az alig (kb.) 1250 fős Zebegényt képviselem. Ez a kihívás ugyan nem volt beütemezve, ugyanakkor már jóideje motoszkál a fejembe, hogy meg kellene mérkőznöm rajta. Tóth Rajmund barátom a Mátrabércen említette, hogy egyszerre többen nekivágnak és nincs e kedvem csatlakozni. A spontán dolgok a legjobb dolgok 🙂 Köszönöm a meghívást!”
Horthy Krisztián
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08. 07:00
“A Vértes és Gerecse lábánál található községben Környén élek. Sok időt töltök a természetben.Több éve terepfutok és nagyon szeretem a hosszú versenyeket. Száz fölöttit teljesítések eddig Ultra Trail Hungary, Vadlán Ultra, 24 Stundent Burgenland. Szertnék több napot eltölteni a Zalai-dombságban és próbára tenni magam egy ilyen nehéz több napos Ultra Trailen.”
Tóth Rajmund
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.08 07:00
“2011 óta túrázok. Nem mondhatnám hogy betartottam a fokozatosságot, mivel egy 50-es túrával kezdtem, majd májusban jött a Kinizsi. A sikerélmények miatt augusztusban elindultam a Rocky 130-on, és sikeresen teljesítettem. A következő “lépcső” 2016-ban jött, ekkor sikerült a Mátra 115. Tavaly teljesítettem a Kazinczy 200-at, és szinte egyből megszületett a tervem az idei évre, ami mi más lenne mint a DZD300.”
Öze Erzsébet
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.03. 05:00
“Egy évvel ezelőtti indulásomat “elmosta az eső”. Idén is rezeg a léc, de a szabi kikérve. Egy esély a regisztráció, a szülinapi bulira. Magamról: 10. éve, hogy a hosszútávok őrültje vagyok, közben fotózok. A lyme kor se állított meg, a túra lett a gyógyírom. Egészen az elmúlt félévig, mikortól távol maradtam a túráktól. Márciusban tértem vissza, a Mecseki Térképkör adta vissza az érzést, jó úton lenni.”
Márton Dániel
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.03. 05:00
“2006 márciusa óta intenzíven teljesítménytúrázok. 228 db száz kilométer feletti túrám van, de ennyi kilométert még sosem mentem egybe. Bízom a sikeres teljesítésben!”
Koskócsák Mihály
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.05.01. 05:00
“Immár az 5. próbálkozás. Cél: faragni az időből.”
Óvári György
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.04.19. 08:00
“Pár éve kezdtem el túrázgatni, majd hegyet mászni, azóta is folyamatosan túrázgatok és hegyet mászok. Mert jó. Mert ott van. Fényképezgetek ezt-azt, meg-megkóstolom a tájjellegű ételeket-italokat, megdézsmálom a gerecsei vadszedert, hallgatom a vércsék vijjogását… Közben nagyívű, naiv terveket szövögetek, Goldsteig, Himalája, Andok — a felkészülés egyik állomása lenne a DZD300. Tessék szurkolni! :-)”
Mészáros Zoltán
DZD 3 x 100 gyalogos/futó
Indulás: 2019. 03. 26 .09:30
“A tavalyi sikertelen DZD300 próbálkozás után az idén újra indulok. Először a 3X100-as távon, 2-3 hetenként tervezem egy-egy szakasz teljesítését. Aztán ha ez megvan júliusban talán jöhet újra a 300. Persze ember tervez …… :)”
Pék Ádám
Pék Ádám
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2019.03.15. 07:00
“Bemutatkozás: Helló, Ádám vagyok és csak sétálgatok itt-ott. Ezt azért teszem, mert jó. Nem akarom megváltani a világot, és nincsnek nagy megfejtéseim a túrázással kapcsolatban. Őszintén szólva nincs bennem semmi extra, csak megyek. Világbéke. Köszi :)”
Mészáros Zoltán
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018. Október 23. 09:30
“Mészáros Zoltán vagyok, a Balaton-felvidék csodálatos fekvésű Nivegy-völgyi falucskájában Balatoncsicsón élek. Harminc éves koromban kezdtem futni, túrázni és azóta az életem részévé vált, kisebb megszakításokkal harmincöt éve élvezem ennek a mozgásformának az örömeit. Az idén több, 100 km vagy annál hosszabb teljesítménytúrát, többek között a Kazinczy 200 TT-t is teljesítettem. Az RP-DDK-t is az idén kezdtem el bejárni, eddig a Szekszárd – Zalakaros szakaszt túráztam végig. Ehhez jól illik, egyes részeken kapcsolódik a DZD 300 távja. A távot rövidebb futásokkal tarkítva, gyalogolva tervezem teljesíteni. A kihívást a kísérő, segítő nélküli teljesítés jelenti. Kíváncsi vagyok, hogyan fogom a felmerülő nehézségeket megoldani. Remélem, még nem jönnek meg a nagy esők.”
Koskócsák Mihály
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.10.18 6:00
“Célom, hogy végre elfogadható idővel teljesítsem a távot.”
Elblinger Bálint
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.09.01. 17:00
“A márciusi, élményekben gazdag, ugyanakkor sikeres teljesítésben már annál szegényebb próbálkozás után bízom benne, hogy ezúttal némileg kegyesebb lesz a zalai táj…”
Soós András
DZD 3×100 gyalogos/futó
Indulás: 2018.08.09. 17:00
“Soós András vagyok, egy 25 éves szombathelyi, bár fővárosban élő srác. Teljesítménytúrázni szoktam, bár nem túl régóta űzöm mindezt, de már több 100 km feletti túrát teljesítettem, így bele merek vágni a nagy kalandba! Zalai felmenőkkel rendelkező családból származom, apai ágon nagykanizsai nagyszülőkkel, anyai ágon is mindkét nagyszülőm dolgozott különböző dél-zalai falvakban, így ez egy jó lehetőség, hogy megismerjem őseim tágabb szülőföldjét! Az RP-DDK-t már teljesítettem, így nem teljesen ismeretlen számomra a vidék, de most még alaposabban szemügyre vehetem, élvezni is szeretném a túra minden percét, emiatt is választottam a 3 szakaszra bontásos verziót, remélem sikeres leszek! 🙂

Csernus Brigitta
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.08.18. 6 óra
“Ismeretlen táv, ismeretlen terepen. Az eddigi leghosszabb menetem 206 km volt, azért kellő para van bennem. Mivel amióta túrázni kezdtem (2001) a Kanizsa Kul-Túra Egyesületben vagyok tag, éppen itt az ideje, hogy végre felfedezzem a környéket. Rutinos eltévedő vagyok, nem túl gyakorlott GPS használattal, de talán lesz elég időm megtanulni 🙂 Sok szép élményt, sajgó lábakat és viharmentes időt kívánok magamnak :-)”
Koskócsák Mihály
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.08.08 5:00
“Célom, hogy végre elfogadható idővel teljesítsem a távot.”
Kovács Dániel – KoviX és Kiss Adrián Marcell
DZD 3×100 gyalogos/futó
Indulás: 2018.07.05. 07:00 
Kovix: “Ha valami nagyon extrém nem történik, ez lesz életem első 100km-es teljesítése. Sőt életem második teljesítése terepen. Az első ugyanennek a szakasznak a második fele volt, nyáron. Innen szép nyerni. 🙂 A futást szeretem. Többnyire egyedül, vagy kis csapatban. (maximum két fő 🤪) Azt hiszem a terepet is fogom. Ha nem futok, íróasztal mögött ülök, és gombokat nyomkodok. Többnyire valami hasznos dolog sül ki belőle, pl. weboldal vagy működő szerver. Nincstovább.”
Adrián: “2012-ben kezdtem el újra napi rendszerességgel futni, egy éve futottam első komolyabb ultrámat. Szeretem a futás nyújtotta szabadságot, hogy én dönthetem el merre és milyen tempóban futhatok, hogy bejárhatom az ország tájait és városait. Nagy álmom egyszer a Deseda UltraMAratonon az ÖSSZES kört megfutni. 😀 :D”
Hara Henriett és Pál Sándor
DZD 3×100 gyalogos/futó
Indulás: 2018.07.04. 6:00
“2013-ban ismerkedtünk meg a teljesítménytúrázással. 40-50 km-es távok után jött a Deák 70. Azután pedig jöttek a 100+ távok. A nagy álom egyben teljesíteni a DZD 300 Ultra Trailt, Ebben az évben a 3X100-as kihívást választottuk. Remélem sikeresen célba érünk és biztosan nagy élmény lesz :)”
Őze Erzsébet
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.05.14. 06:00
“2010-ben kezdtem teljesítménytúrázni. Gyorsan “mélyvízbe” dobtak, mondván indulhatok a 30-as távon,ha eltévedek még többet megyek mint az 50 km-es táv. Az első 100-as túrámon a Rákóczi 110-en, 70 km-nél kibuktam. A túratársam válasza:ott maradhatok Füzéren, de csak reggel jön busz, úgyhogy jobb, ha elindulok. Szintidő kihasználós, kirándulások voltak. Azóta eltelt pár év, igyekszem rendszeresen túrázni. Új helyeket felfedezni, rácsodálkozni a világra.”
Elblinger Bálint
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.03.14. 6:00
“Az elmúlt pár évben teljesített néhány hosszabbnak mondható hazai teljesítménytúra (Mátra 115, Vadrózsa 160, Kazinczy 200 stb.) és a 2017. nyarán végigjárt Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, valamint a szintén helyi vonatkozású “Rocky” 130 után úgy döntöttem, megpróbálkozom a Dél-Zala Dombjai Ultra Trail első ránézésre is igen sok kihívást tartogató, több mint 300 km-es útvonalának egyben történő bejárásával. Hogy mire számítok a túra során? „Vágjunk bele, aztán majd meglátjuk!””
Bánszki Tamás
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.03.17. 19:00
“Egyszer már teljesítettem a DZD 300-at, egy életre szóló élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Most azért vágok neki újból, hogy egy kicsit javítsak az előző időmön, és újra átéljem azokat az élményeket amit csak a DZD nyújt.”
Horváth Vilmos
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2018.03.18. 19:00
“Sikertelen kísérletek után, kemény mentális tréninget végezve, körbeérni!”
Koskócsák Mihály
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017.11.01. 6:00
“Tavaly augusztusban kezdtem újra a túrázgatást 15 év kihagyás után. Idén 12 db 100+ km-es túrát sikerült teljesítenem. Remélem, hogy a DZD300 teljesítésével sikerül lezárni az idei túraszezonomat.”
Tóth Ferenc
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017.11.03. 7:00
“Öt éve kezdtem gyalogolgatni, majd beleszerettem a túrázásba. 2012-ben csináltam az első 50 km-es túrámat ISZI50, nekem akkor egy nagy álmom volt a KINIZSI 100, másik évben sikeresen megcsináltam. Azóta már sok százas túrán vagyok túl. De most az a nagy álmom, hogy 300-at gyalogoljak. Mert szeretem a kihívásokat, egyre feljebb tenni a mércét, keresni a határokat.”
Kovács Ádám
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017. 11. 04. 7:00
“Inkább aszfaltos ultrákon szoktam indulni, mivel sajnos az edzéseimet is abban a környezetben tudom végezni. De nagyon szeretem a természetet, ha van lehetőségem hétvégén kirándulni megyünk a családdal vagy elindulok egy terepfutó versenyen. Ekkora távon még nem álltam rajthoz, leginkább az alváshiánytól félek, de logisztikailag sem lesz egyszerű feladat kísérő nélkül végigmenni. Titkon remélem, hogy beleférek a két napba, de elsődlegesen a tejesítés a cél. Bakancslistámon szerepel még az OKT és a GR10 is, ezekhez hasznos lépcsőfok a DZD teljesítése. Szurkoljatok, én pedig megígérem, hogy odateszem magam!”
Bánszki Tamás
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017.08.03. 18:00
“Bánszki Tamásnak hívnak, 29 éves vagyok a Pest megyei Valkón élek. 4 éve kezdtem el teljesítménytúrázni, most úgy gondoltam megpróbálom teljesíteni a Dzd 300-at. Kb 40% esély látok arra hogy végigmegyek, de ha meg sem próbálom akkor ez az esély 0%-ra csökken! Így hát megpróbálom. Majd küldjétek az energiát, nyíljanak azok a szívcsakrák……. “
Horváth Vilmos
DZD 3 x 100 gyalogos/futó
Indulás: 2017. 07. 24. 20:00
“Edzésnek szánom a DZD eme formáját. Az esti indulással pedig tesztelem, hogy a nagy megmérettetésen működik e a tervem. A második szakaszt és a harmadikat akkor fogom kezdeni, amikor az előző szakaszokat befejeztem. Ezért nagyon nem sietek, úgy megyek, mintha 300 lenne, bár egy picit biztos gyorsabb leszek. Természetesen a DZD 300 még mindig a szívügyem. “
Kovács László
DZD 3 x 100 gyalogos/futó
Indulás: 2017.08.19. 7:00
“1,5 éve kezdtem amatőr, kezdő szinten terepfutni és túrákon részt venni szervezett és egyéni formában, igaz eddig még sosem mentem egyszerre 100 km-t, sosem késő elkezdeni 🙂 A teljes táv Olajos körút részén szakaszokban már jártam párszor, viszont a nagykanizsai és a környező terület még teljesen ismeretlen számomra, így ezt a részt is szeretném megismerni, melyhez kitűnő alkalom lesz ez az esemény.”
Csoma György
Szászfai Gábor
Csoma György és Szászfai Gábor
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017.07.23. 06:00
Gyuri: “Kisgyerek korom óta túrázok. Szeretem a kihívásokat. Több nagyobb túrán volt már és még egy túrát se adtam fel soha. Burgenland Extrem Tour , Herman Ottó 110 , Kohász-kék 130”
Gábor: “2014 októberében kezdem Teljesítmény túrázni. Szépen lassan fokozatosan növelve a távokat. 2015-ben márt a 3X50 és a Kohász Kék 130 km, Kék Balaton 110km, Rockembauer Pál emléktúra 130 km. És még jó néhány 100 km feletti túra. A DZD lesz a legnagyobb kihívás idáig hisz egyben még ennyit nem mentem. A leghosszabb menetelésem a Budai Térkép Kör volt duplázva. Szeretem az úgymond instand túrákat. Jó néhányat többször is bejártam. Budai térkép kört, Vérkört, Gerecse Térkép kört, Medvés kört. “
Palasics Péter
DZD 300 bringa
Indulás: 2017.07.29 5:00
“2 éve foglalkoztatnak a hosszabb túrák akár gyalog, akár biciklivel. Mivel még ezen a környéken nem sokat jártam, azt gondoltam a legjobb felfedezés a DZD keretein belül lenne.”
Keller Zoltán
DZD 300 bringa
Indulás: 2017.07.08. 07:00
“Hét éve bringázom. Többnapos mountain bike versenyek, túrák a kedvenceim. Nemrégiben fedeztem fel magamnak a bikepacking szépségeit. A DZD-t is ilyen formában szeretném teljesíteni egy fatbike nyergében.”
Horváth Vilmos
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017. 07. 07. 04:00
“Gyerekkorom óta sportolok. 2010-ben kezdtem el újra komolyabban futni. 2012 óta ultrázom, futóversenyeken és teljesítménytúrákon. A legnagyobb kihívásom az Ultrabalaton volt, amit nagy küzdelmek árán teljesítettem. A tájegység két legnagyobb teljesítménytúráját is kipipáltam, a Rockenbauer 130 kilométeres és a Deák 70 kilométeres távjait. Dél Zala Dombjai a szív ügyem. A célom a teljesítésekkel a tájegység népszerűsítése. Mert ugye, ha beleszeretsz, nem tudod abbahagyni, legalább kétszer teljesíteném a DZD300-at mindkét irányból.”
Kovács Róbert  
DZD 300 gyalogos/futó
Indulás: 2017.02.23 07:00
“2002-ben kezdtem el túrázgatni. Kezdetben évi néhány túrám volt csak a kihagyhatatlan Túlélőversenyek mellett. Az utóbbi néhány évben már próbálok rendszeres résztvevője lenni a Mo.-i hosszútávú túráknak. Zala megyében nőttem fel, így ez félig-meddig hazai pálya. Úgy gondolom ez most nekem ideális alkalom és terep lenne további tapasztalatok szerzésére és felkészülés az év nagyobb megmérettetéseire.”