DZD Ultra Trail 300 terepbejárás 3. szakasz (Eszperantó forrás – Csibiti völgy)

Ezúttal nem egyedül ellenőriztem le a Dél Zala Dombjai Ultra Trail 300 3. szakaszát. Az útvonallenőrzésre elkísért Detti és Balázs is. Előre megbeszéltük, hogy kényelmes tempóban fogunk haladni, eleve már inkább teljesítménytúra sebességgel terveztünk, nem terepfutással vagy futótúrával.

A tervezett szakasz technikai adatai a következők:

  • Útvonal főbb pontjai: Eszperantó forrás – Nagybakónak – Öröm hegy – Zalaújlak – Zalakaros – Zalamerenye – Orosztony – Kerecseny – Gelse hegy – Csibiti völgy
  • Szakasz hossza és szint: 36,05 km, 696 D+
    Összes hossz és szint az első két szakasszal együtt: 98,76 km, 1694 D+

A 36 km-nél egy kicsit azért többet terveztünk, mert ez a szakasz ott kezdődik, ahol az előző befejeződik: a nagybakónaki Eszperantó forrásnál. De mi nem innen indultunk, hanem a TV toronytól, egyrészt így a végén közelebb van az autó a Csibiti völgyhöz, másrészt semmiért ki nem hagytuk volna a Kőszikla szurdokot, ami szerint az egyik legszebb hely a környéken, és a TV toronytól a forrásokig pont útba esik.

 

dzd_terepbejaras_3_001 dzd_terepbejaras_3_002 dzd_terepbejaras_3_003

A túra célja az volt, ami a múltkor is: leellenőrizni azt, hogy mennyire járhatóak az utak és ösvények, mennyire láthatóak a jelzések, és mennyire egyezik meg a fellelhető és “hivatalos” térképeken lévő turistaútvonal és a valós. A szakaszt én javarészt ismertem már, néhány részen Dettivel is együtt is túráztunk már.

Az előrejelzések alapján 3 mm esőt ígértek, – az semmi – gondoltuk, ennek megfelelően csak egy széldzsekit vittünk magunknak. Hiba volt.

dzd_terepbejaras_3_004 dzd_terepbejaras_3_005 dzd_terepbejaras_3_006 dzd_terepbejaras_3_007 dzd_terepbejaras_3_008 dzd_terepbejaras_3_009 dzd_terepbejaras_3_010 dzd_terepbejaras_3_011 dzd_terepbejaras_3_012

A szurdokban elkezdett esni az eső, és olyan jól érezte magát felettünk, hogy jó sokáig nemhogy elállt volna, hanem csak erősödött. A szurdok szép volt, de a fények miatt nagyon homályosak lettek a telefonnal készült képek. dzd_terepbejaras_3_013

A forrásokat elhagyva Nagybakónak elején a szélső házaknál szokás szerint sok a kutya, mindig van egy kis gombóc az ember torkában, hogy elég erősek-e azok a láncok… Nagybakónakon 200 méter után balra kell fordulni, elmenni a kecskefarm mellett, és utána egy egy kilométer hosszan egy rét következik. dzd_terepbejaras_3_014

Itt mi már bőrig áztunk a kis széldzsekinkben, a magas fű miatt a gödröket se lehetett látni, Detti bele is lépett egybe. Fájt a bokája, de azt mondta, hogy ne menjünk vissza, majd legfeljebb valahol odahívunk valakit, ha úgy érzi, hogy nem tud a bokája miatt tovább jönni. dzd_terepbejaras_3_015

Különben szép ez az útvonal, változatos: először jön egy hosszú rét, majd meredeken fel jobbra egy szűk – sűrűn benőtt (de járható) ösvényen, fent a magaslesnél balra a megrongált jelzéseknél, és innen folyamatosan, egy kis balos kitérővel tartani az északi irányt egészen a Rockenbauer kopjafáig az erdőben. dzd_terepbejaras_3_016 dzd_terepbejaras_3_017 dzd_terepbejaras_3_018 dzd_terepbejaras_3_019 dzd_terepbejaras_3_020 dzd_terepbejaras_3_021 dzd_terepbejaras_3_022 dzd_terepbejaras_3_023 dzd_terepbejaras_3_024 dzd_terepbejaras_3_025 dzd_terepbejaras_3_026 dzd_terepbejaras_3_027 dzd_terepbejaras_3_028 dzd_terepbejaras_3_029

Közben néhol autóút szélességű erdei út, néhol szűk erdei ösvényen kell haladni. Szeptember lévén a szarvasbikák koncerteznek a csajoknak, ezt mi is hallhattuk, csak úgy zengett az erdő. dzd_terepbejaras_3_030 dzd_terepbejaras_3_031 dzd_terepbejaras_3_032 dzd_terepbejaras_3_033 dzd_terepbejaras_3_034

A Rockenbauer kopjafánál mi jobbra fordulunk, de akik Kéktúráznak (hiszen a Kéken haladunk), azoknak még van egy kis kitérő, a Kopjafánál egyenes továbbhaladva van az Öröm hegyi Kulcsosház és pecsételő. A DZD 300 nyomvonala oda nem megy be.

A folyamatos esőnek köszönhetően nagyon csúszott az út, folyamatosan azon röhögtünk, hogy a másik micsoda koreográfiákat mutat be. Annyira csúszott, hogy a lejtős részeken le lehetett síelni a botokkal. Erről a csúszásról itt van egy videó.

Aztán az eső elállt, kisütött a nap, és az erdőben nagyon szép fények jelentek meg, a víz párolgott, szép látvány volt nagyon. Különben is nagyon szép ez a szakasz ami Zalakarosig halad itt, végig vegyes erdőben halad az út, és bár elhalad Zalaújlak mellett, de be nem megy, maximum a kutyaugatásról lehet csak tudni, hogy település mellett járunk.

dzd_terepbejaras_3_035 dzd_terepbejaras_3_036 dzd_terepbejaras_3_037 dzd_terepbejaras_3_038 dzd_terepbejaras_3_039 dzd_terepbejaras_3_040 dzd_terepbejaras_3_041 dzd_terepbejaras_3_042 dzd_terepbejaras_3_043 dzd_terepbejaras_3_044 dzd_terepbejaras_3_045

Zalakarosnál egyszerűbb lenne egyenesen tovább haladni a kilátó felé, de annyira szép a Csiga tanösvény a Kéken, hogy beleépítettem a DZD-be. Jól tettem, nagyon szép ezen az ösvényen végigmenni. dzd_terepbejaras_3_046 dzd_terepbejaras_3_047 dzd_terepbejaras_3_048 dzd_terepbejaras_3_049 dzd_terepbejaras_3_050 dzd_terepbejaras_3_051

Ahogy kiérünk a parkerdőből, pihenőhely, működő artézi kút, ideális frissítő hely lehet annak, aki úgy gondolja, hogy nem elég neki a 30 km-enkénti találkozás a kísérővel, vagy részleteiben akarja ezt a 300 km-es túraútvonalat bejárni. Itt elhagytuk a kéket, balra fel a rövid aszfaltos úton, ez vezet a kilátóhoz. dzd_terepbejaras_3_052 dzd_terepbejaras_3_053 dzd_terepbejaras_3_054 dzd_terepbejaras_3_055 dzd_terepbejaras_3_056

A kilátóba fel akartunk menni, én mentem elöl. A magam 180 cm-es testmagasságával nem vagyok egy különösen magas férfi, de úgy beb*sztam a fejemet a kilátó első szintjénél, hogy azt hittem leszakad, végigremegett az ütés a csigolyáimon. Nagy nehezen magamhoz tértem, tényleg szarul nézhettem ki, mert Detti nevetni se mert rajtam. Aztán utána igen, megmutatta, hogy fejbeverés nélkül is fel lehet menni.dzd_terepbejaras_3_057 dzd_terepbejaras_3_058 dzd_terepbejaras_3_059

A kilátó tetején találkoztunk egy párral, a srácon Hoka volt. Meg is volt a közös téma, így én ott ragadtam fent dumálni. Aztán Dettit és Balázst megtaláltam a kilátó melletti vendéglőben. Kávéztunk és kóláztunk. dzd_terepbejaras_3_060 dzd_terepbejaras_3_061

Zalakarostól már a Z sáv következett, ettől kicsit tartottam, de nem volt semmi gond, a jelzések is egész jól követhetőek, és az ösvények is járhatóak voltak. dzd_terepbejaras_3_062 dzd_terepbejaras_3_063 dzd_terepbejaras_3_064 dzd_terepbejaras_3_065 dzd_terepbejaras_3_066

Zalamerenye egy szép kis falu, azon átmegy az út. dzd_terepbejaras_3_067 dzd_terepbejaras_3_068

A víztározó előtt jobbra pihenőhely. Persze pályázati pénzből. Jurta, esőbeálló, wc. Nem volt kiírva, hogy most ezt lehet-e használni vagy nem. A vízből ittunk, és töltöttünk, a WC jó lett volna, de az zárva volt. A víztározó szép, de minden tilos a tábla szerint. Nézni lehetett, megnéztük. dzd_terepbejaras_3_069 dzd_terepbejaras_3_070 dzd_terepbejaras_3_071 dzd_terepbejaras_3_072 dzd_terepbejaras_3_073 dzd_terepbejaras_3_074 dzd_terepbejaras_3_075 dzd_terepbejaras_3_076

Tök meleg volt már itt, figyelembe véve a reggeli esőt, Detti mondta is, hogy ez ilyen nagy eső előtti hőség. Bíztam benne, hogy nem.

dzd_terepbejaras_3_077 dzd_terepbejaras_3_078 dzd_terepbejaras_3_079 dzd_terepbejaras_3_080 dzd_terepbejaras_3_081 dzd_terepbejaras_3_082 dzd_terepbejaras_3_083 dzd_terepbejaras_3_084 dzd_terepbejaras_3_085

Detti lába nem volt a legjobb, de azért tudott gyalogolni, a szokásos túrázós tempónknál jóval lassabban, de haladtunk. Mondtam is, hogy szerintem álljunk majd meg Orosztonyban vagy Kerecsenyben, hogy a szeptemberi intenzív vadászat miatt este már ne legyünk az erdőben.

Ez a szakasz is nagyon szép, Zalamerenye után először széles erdei út, majd napraforgóföldek (már learatták) által körülhatárolt szép erdők, majd megint szűk erdei út. Olyan szűk volt, hogy el is mentünk egy helyen rossz irányba. Mivel én voltam a legfürgébb, így visszafutottam oda, ahol elmentünk tovább. Meg is találtam a hibát, az útról le kellett volna fordulni egy nagyon szűk ösvényre, ami levezetett egy csalános útra. A dupla jelzés miatt sejtettem, hogy a forrás miatt hoz le a jól járható útról erre az útra. A forrás meg is lett, sajnos víz nincs benne, csak az alatta lévő kis tókában. DZD alatt vízvételre nem lesz jó ez a forrás. Majd be is írom a leírásba.

dzd_terepbejaras_3_086 dzd_terepbejaras_3_087 dzd_terepbejaras_3_088

Az órámon van egy ilyen trackback funkció, azt benyomtam, így láttam, hogy Dettiéket hol hagytam, így nem kellett értük a kb. másfél kilométeres úton visszamennem, mert láttam milyen irányban vannak tőlem nagyon közel. Keresztülvágtam értük az erdőn, és a dzsungelen keresztül a tök jól járható erdei útról levezettem őket egy nagyon sáros, tiszta csalános ösvényre. Igen, rövid nadrágban volt mindenki. Ja, az eső is eleredt, de úgy rendesen szakadt. Kb. 2 perc alatt áztunk újra bőrig. dzd_terepbejaras_3_089 dzd_terepbejaras_3_090

Kidagonyáztunk a Thury kopjafához, és irány Orosztony a köves úton. Mire Orosztonyhoz értünk úgy elállt, mintha soha nem is esett volna, csak a teljesen átázott ruhánk, és a gyönyörű szép szivárvány emlékeztetett rá, hogy eső volt. Meg is táltosodtunk gyorsan, megbeszéltük, hogy még van időnk mielőtt a szürkületben lelőnek a hobbivadászok. Elmegyünk Gelséig még, onnan meg levágtatunk a falu felé a kereszt vagy a háromszög jelzésen. dzd_terepbejaras_3_091 dzd_terepbejaras_3_092 dzd_terepbejaras_3_093 dzd_terepbejaras_3_094 dzd_terepbejaras_3_095

Orosztonyban vége van a zöldnek, innen jön a piros jelzés. Kerecsenyi temetőnél az órámon lévő track és a valós jelzés nem egyezett. Távra ugyanannyi. De ez már tavalyi Thury teljesítménytúrán is máshogyan volt, csak akkor nem vittem az órámon, így akkor nem tűnt fel. Majd a valós jelzések alapján javítanom kell DZD oldalán lévő generált útvonalat.

dzd_terepbejaras_3_096

Nem is tudom, hogy ezt hogyan fogalmazzam meg, de Kerecseny végén a szegény házak környéke nem túl bizalomgerjesztő. Szerencsére csak a kutyák jöttek, biztos barátkozni akartak. Egyik elég sokáig el is kísért minket, azon nevettünk, hogy jött mögöttünk fix 10 méter távolsággal, se több, se kevesebb. Ha megálltunk, ő is megállt, ha elindultunk, ő is elindult. Aztán egyszer csak leszakadt. dzd_terepbejaras_3_097

Kerecseny után van jobbra fel egy nagyon durván meredek ösvény, emlékeztem rá, mert régen is szívás volt. Na, most még nagyobb, gyakorlatilag áthatolhatatlan tüskék, sűrű csalános ösvény. Őzek és szarvasok járnak arra csak a nyomok alapján. De erre vezet a jelzés, már majdnem felértünk a domb tetejére, amikor Detti észrevette, hogy tőlünk balra 8 méterre van egy erdei út, ahol még az autó is könnyen feljön. Leszaladtam vissza a domb aljára, az ösvény bejárata után 10 méterre kell bemenni ehhez az úthoz, és végig párhuzamos az ösvénnyel. Örültek a többiek, hogy ilyen jól vezettem őket. 🙂 dzd_terepbejaras_3_098 dzd_terepbejaras_3_099 dzd_terepbejaras_3_100 dzd_terepbejaras_3_101 dzd_terepbejaras_3_102 dzd_terepbejaras_3_103 dzd_terepbejaras_3_104

Még egy emelkedő, és gyönyörűséges kilátásban gyönyörködhettünk. Készítettem sok fotót is, nagyon jól éreztem magam, többiek kicsit fáradtak voltak, nem nagyon értették, miért futkosok úgy előre-hátra, mint Marcipán kutya Szilvi ultrafutó táborában. dzd_terepbejaras_3_105 dzd_terepbejaras_3_106 dzd_terepbejaras_3_107 dzd_terepbejaras_3_108 dzd_terepbejaras_3_109 dzd_terepbejaras_3_110 dzd_terepbejaras_3_111 dzd_terepbejaras_3_112 dzd_terepbejaras_3_113 dzd_terepbejaras_3_114 dzd_terepbejaras_3_115 dzd_terepbejaras_3_116

A háromszög jelzésen lementünk a gelsei hegyig, még világosban leértünk.
dzd_terepbejaras_3_117 dzd_terepbejaras_3_118

Balázs felesége és Somi eljött értünk Gelsére. A gelsei hegyről a naplemente meseszép volt.

 

dzd_terepbejaras_3_119 dzd_terepbejaras_3_120

Így alakult, hogy a teljes szakaszt nem tudtuk leellenőrizni, a Gelse – Csibiti völgy rész miatt vissza kell menni majd. dzd_terepbejaras_3_121