Egy átlagos szerda délelőtt lefutottam az első maratonomat.
Eredetileg úgy terveztem, hogy az elsőnek megadom a módját, és az útvonal a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra egy 42 kilométeres szakasza lesz. A nagy esők és az árvizekre való tekintettel inkább a biztosan futható utakon választottam magamnak útitervet.
Így az első 7 kilométert kivéve végig aszfalton futottam. Kevés lett a szint, a terepfutáshoz szokott lábamnak az aszfalt viszont nehezebb és szokatlan volt. A táj persze közel sem volt olyan szép, de most itt nem is ez volt a lényeg. Mivel távolságra nem futottam még soha ennyit, és az aszfalt miatt féltem attól, hogy szétfutom a bal térdemet, így a tervem az volt, hogy az idő nem számít, csak a teljesítés. 5 óra időt és maximum 150-es pulzust céloztam meg, hogy biztosan végig tudjak menni. Bár egyáltalán nem tartozom a gyors futók közé, de bízom benne, hogy a következő ideje majd jobb lesz.
Az időjárás abszolút jó volt, reggel 14 fok körül indultam, 20 fok körül érkeztem a végéhez. Se szél, se eső.
Indulás után a rigyáci hegy felé reggel hétkor
Reggel 7 órakor indultam. Rigyácról terepen, kavicsos, földes úton futottam Eszteregnye, majd Sormás felé. A sok-sok eső után és az árvíz miatt lezárt utak tudatában furcsa volt, de abszolút jól futhatóak voltak ezek az utak, sár szinte sehol, vagy legalábbis minden kikerülhető.
Eszteregnyei hegy
Alagút.
Innentől már nincsenek képek, most nem a fotózásra figyeltem. Nagykanizsán, kb. 10 km-nél találkoztam Dettivel, aki addig elvitte a fiúkat suliba. Detti itt csatlakozott hozzám, innentől a végéig jött mellettem bringával.
Detti bringával kísért. A legszebb és legjobb frissítő.
A futóövemet végig én vittem, abban van 2 kulacs. Ezen kívül még egy liter folyadékot (izo) toltam be futás közben, tehát ha jól emlékszem, akkor 2,5 liter. Reggelizni nem reggeliztem, futás alatt két gélt ettem, meg két alkalommal fél-fél banánt. Ez így nekem jó volt.
Féltávig nem volt semmi, jól ment, tartottam a tervet, könnyen ment. 25 km-nél kezdtem először érezni, hogy fáradok. Fityeházán, 30 km-nél megálltunk egy boltnál és vettünk egy vizet (eleve így terveztük). Ez pár perces pihenőt jelentett, nem mertük Detti bringáját kint hagyni a bolt előtt őrizetlenül, addig megálltam.
Detti azt mondja, hogy 37 km után nekiálltam nyafogni. Igen, így volt, az utolsó 5 km nehezen ment. Egyszer begörcsölt a hasfalam is, kicsit belesétáltam, és elmúlt szerencsére. De a kiskanizsai templom csak nem akart közeledni…
Aztán egyszer csak vége lett. Meg akartam csinálni, felkészültem rá, és megcsináltam.
Ennyi lett.
Elfáradtam.
