Hévíz 215 éves története alatt a Hévízi-tó Európa egyik leghíresebb meleg vizes tavává vált. Ez a tó a világ legnagyobb (4,4 hektár) területű tőzegfenekű gyógytava. 37 méter tölcsérszerű mélyedéséből naponta 86 millió liter víz fakad. A tó elfolydogáló vízén szoktunk evezni akkor, amikor ide megyünk. A meleg víz miatt a patak télen sem fagy be, még a leghidegebb téli időszakban is evezhető, sőt a patakban akár fürdeni is lehet.
Fürdeni lehet, csak nem szabad.
A héten megszokott és bevált evezős barátaim a totális bepunnyadás és kispolgáriasodás rothadó és förtelmes útjára tévedtek, hiszen a hét közbeni uszodai kajakos mókát és a mai Hévíz-patakot is kihagyták. Egyedül Orosz László eszkimó-gyakornok maradt hű hozzám, bár a hévízi Vérpatakot ő sem merte bevállalni. Az uszodai eszkimó gyakorlásra hozzánk csapódott még egy újdonsült személy, aki érdekes módon kenuevezővel kitűnően eszkimózik, de amint kajakevezőt ragad, beborulás után a kajakevezőt beszorítja a felborult kajak és felsőteste közé, majd ebben a nyakatekert pózban próbálja vízbe fojtani magát. Ez bizonyára feldolgozhatatlan élmény lehetett számára, másnak nem tudom betudni azt, hogy miután a Hévíz-túra megbeszélt találkozási pontján (nagyfalusiaknak: mítingpointyánál) hiába vártuk, telefonos megkeresésemre azt a magyarázatot adta, hogy majd jön, most éppen tetőcsomagtartót keres. Azóta is jön. Mindenesetre jobban szeretem gyarló túragazdaként azt, ha tartanak annyiban, hogy “Mégse megyek, vazze!”.
Az időjárás 2 mm esőt jelzett erre napra. Zsuzsika barátosnémmel megállapítottuk azt, hogy ha ez egyszerre esik ránk, akkor az olyan, mintha vödörrel leöntenének.Így is volt, csak nem egy vödörrel. A kenuból szivacsozni kellett a vizet, úgy esett.
Egy autót hagytunk a kiszállónál, majd a kis létszámú (3 fő!: Mecsóné Zsuzska, Ambulance Peti alias Torda, Bénasapkás Ati) csapatunk felautózott Hévízre. A benzinkúton szokásos program: molkútonakávészarígymástigyunk Kapucsínó fogyasztása. 3 x 160 Ft = 480 Ft. 480 Ft, eldobtunk három műanyag poharat, 3 műanyag keverőpálcát, Zsuzsika és Peti 2 db papírtörlőt pisilés után. Szóval a fogyasztói társadalom söpredékébe beletartozunk mi is.
A beszállónál megállapítottuk, hogy:
Arra ne menjünk, arra ötös és hatos zúgók vannak!
A következő képhez a hanganyag a kép készítése után, miután a Zsuzsi megnézte a képet:
– Bazzeg, ekkora orrom van?
– Igen, még jó, hogy a … Te tényleg, a …?
(Itt volt egy vicces rész, de kipontoztam, mert Detti azt mondta, hogy sért egyes nagyorrú embereket. Csárli, neked majd elmondom a kocsiban, tetszeni fog.)
Aztán Peti lábaiból kicsit levágtunk, hogy beleférjen a Topo kajakba, majd vízre eresztettem.
Mi Zsuzskával Navigátorba pattantunk, és elindultunk a Hévíz-patak zúgóin lefelé.
A köd és a patak gőzölgő meleg vize összekeveredett, optimális fényképezési lehetőséget teremtve a magamfajta kocafotósnak.
Tompa Mihály: Vizi liliom
Zúg a sürű nádas hosszu mély morajjal,
Hogy a bölömbika bőgése is elhal:
Metsző csátéjával vesszőzi a tavat,
S még keményebb csapást buzgánnyal osztogat.
Zúg a tó, feketén forog fel hulláma,
Mint mikor a földet vakand túrja, hányja;
Nehéz habokat vet a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
Szélvész zaklatta fel a nádast és tavat,
Legiszonyubb szélvész, a felbőszült harag;
S melyek elébb békés szomszédok valának:
Egy nő miatt élethalálra csatáznak.
Két hatalmas tündér sajátja volt a rét;
Ez birta a nádast, amaz a tó vizét;
De tündér-országnál a kincs többet ére:
Mit szép nejében birt a nádas tündére.
Szerették is egymást sok századig híven.
De van-e mit bizni szép hölgy szerelmében?
A tündérasszony is ábrándokba mélyed…
Álmodván szerelmes vágyinak új képet.
S amint künn merengett, csendes, holdas estén:
Tekintete a tó tűkörére esvén,
Megrettent… mivelhogy egy tündérszép alak
Állt merőn ránézve, a tükör-víz alatt.
Nézte a hölgy, hosszan nézte szív-dobogva…
Most egy nádbokréta hullván a habokba:
Összerezzent a viz… eltünt a jelenet,
De már az ábrándos tündérhölgy szeretett.
Ah, őt láttam, őt, a tavak tündér urát!
Sohajta… s álmaknak engedvén át magát:
Hűtlen gondolatok lopództak lelkébe,
Kisértvén szüntelen a viz-király képe.
A sohajtó vágynak kedvezett az éjjel, –
És segített szőni titkos ingerével
Az ábrándok tarka, bűbájos fátyolát,
Melyet a tündérhölgy habzó keblén von át.
Puha, meleg éj volt, nehéz durva része
Aludt az életnek, meg vala igézve;
Mely illattól leve ittasabb, ittasabb:
A lassu szellőtől alig rendült a hab.
Nem volt éj a szellem- s finomabb világnak;
Fenn volt a szerelem, az ábránd, a bánat!
Fenn volt a tündérhölgy, – s titkos gondolatja
Gyermekivel magát emésztőn mulatja.
Jó szárcsa, mond egykor, beszéld el csak nékem:
Minő világ van ott a mély tófenéken?
Van-e a viztündér titkos lakához út?
Láttad-e már őtet? azt mondják: nagyon rút!
Fényes tündérhölgy! a szárcsa válaszola,
Aki rútnak vallja, nem látta őt soha!
Én gyakran járom a mélységes vizeket;
De ami ott vagyon, leirni nem lehet.
A tündérkastélyban épittetett a fal
Tündöklő csigákból, ezer változattal;
Tengercsendben hallgat a csudás fal mélyen,
S ha vihar zúg, az is nyilvánvaló lészen.
S mintha szivárványból volna, a fedele:
Nagy aranyhalak zöld, kék, piros pikkelye;
Ilyen két nagy hal van a kapunál őrűl:
S megvillámlik a viz, ha mozdul, fényétűl.
Nagy félve jutottam egynehányszor oda,
S egész elvakított a tündér-palota;
Hát még belül…? mondják: csudáknak csudája!
Meleg tajtékbul van a viztündér ágya.
S a vizpalotától, mélyen a föld alatt,
Egy hosszu sikátor a tengerbe lyukad,
Amelyen egymáshoz a nagy viz-világnak
Hatalmas urai látogatni járnak.
S midőn a nap leszáll tengeri ágyába,
Átárad a tóba ragyogó sugára,
Sárga, zöld, kék szinben lángolnak a habok;
Még a barna sár is aranyszinnel ragyog.
De mind ezek, mint pára elenyésznek,
Szépsége mellett a tó fejedelmének,
Aki mostan fekszik sápadtan, betegen,
Azt beszélik róla: hogy baja szerelem!
Igy szólott a madár, s lebukva eltünék,
Mig a hölgy kebelét, szerelem, vágy, kétség
Ingatja, rengeti, mint a gyenge nádat
Rengeti a hullám, mely rája kiárad.
S megjelent a szárcsa tündérnél gyakran,
Titkosan beszélvén csendes alkonyatban;
S akár a mélybe szállt, akár onnan jött fel,
Tele volt ajaka mézes üzenettel.
És nőtt a szerelem, nőtt a vágy ekképen.
Egyszer csak megzudúl a nádas éjfélben:
Elveti bújában rengő bokrétáját,
Sivitva hagyja el a bíbic tanyáját.
A nádasok ura felriad álmábúl,
Kitekint a tóra, – de im csak elámúl…
Mert bájos nejével a vizek tündére
Azon percben tünik a tó fenekére.
Utánok kap a vég remény- és kétségben,
S csak neje zöld fátyla marad a kezében;
Azt is a tó rengő habjaira csapja…!
Rettentő fájdalma, rettentő haragja!
Zúg a nádas, sással vagdalja a tavat,
Még keményebb csapást buzgánnyal osztogat;
Zúg a tó, habot szór a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
De már mind hasztalan küzdelem és harag, –
Messze van a tündér a hullámok alatt!
A tépett nádasban hosszu mély moraj van…
Fájdalom sohajt a hosszu mély morajban.
Mi édesebb a méz- s tiltott szerelemnél…?
Lenn a bájos hütlen kéjben, gyönyörben él.
Ha alszik, ajkának édes sohajtása
Fényes buborékul jön a tó habjára.
Hanem az édes méz s a tiltott szerelem,
Ha megkeseredik, keserü szertelen!
Az orzott mennyország nem tartott sokáig:
Csupán a hirtelen jövő hold fogytáig.
Mert amint fogyása lőn a holdvilágnak;
Ugy fogyott szépsége a vizek urának.
Undok tói csuda lett végre belőle…
Irtózva fordult el a tündérhölgy tőle.
Holdtöltén megszépült s neki dalmahodott;
De most a tengerből jöttek uj alakok:
Ifju hullám-lyánkák, oly gyöngédek, szépek,
Kik a tó-királlyal bizton enyelgének.
Jöttek habszakálu, mohos képü csudák:
Kik a bús tündérnőt kinozták, faggaták; –
A boldog mult és a hütlenség emléke,
Megbánás tövisét szurkálták szivébe!
Visszavágyott most a nádasba, – s ajkának
Meleg sohajtási fölfelé szállának;
S meleg sohajából, mely búval született:
Sárga hinárvirág termett a hab felett.
S amint észrevette azt a tó tündére:
Levarázsolta őt a tó fenekére;
Erősen a földbe gyökerezett lába…
Ah, nincs visszatérés elhagyott honába!
Tünődött… sohajtott… s ha vissza nem térhet:
Legalább hogy lássa hivét s a vidéket,
Vízi liliommá változott, – s ekképen
Emelkedett ki a habokból fehéren.
A nádas tündére járt-kelt a tó színén,
Mindenütt szerelme fájdalmait vívén,
Hogy bájos hütlenét csak egyszer is lássa:
De mind hasztalan volt sovár vágyódása.
S gondolta magában: igy meglát a mélyben…
Jobban célt érek tán madárnak képében?
S fogadást tőn: hogy mig nejét meg nem látja:
Lesz a rétek, tavak repkedő sirálya.
Ott virít a liljom, szép hütlen nők képe,
Elnyelő haboknak csalárd mélységébe’
S kínozó emlékül, a tó hulláminál,
Mellette eltépett zöld fátyla uszdogál.
A jajgató sirály hitvesét siratja,
Hitvesét keresi a liljom illatja;
Eped a másikat meglátni mindenik:
De sirály s liliom egymást nem ösmerik!
Na akkor ennyi elég volt az idei évre a kulturális szösszenetekből.
Most pedig következzen egy kis gyakorlás, mindannyiunkra ráfér, hogy csodaszép anyanyelvünket igényesen öntsük az éppen aktuális kódpaletta karakterkészletébe: addig, akkumulátor, alatt, azt, attól, bent, benn, dicsér, egyelőre, egyenlőre, egyéb, egészség, egyik, együtt, euró, hosszú, ilyen, készpénz, kulturális, kultúra, különbség.
Az idő az elején teljesen jó volt, megfelelő meleg ruha esetén ideális idő téli evezéshez.
Zsilip.
Tehenes híd az Úsztató majornál.
Látod Zsuzsika, hogy semmit nem látni a madárból?
Látja? Nem látja? Na látja!
A teheneknél géppel beletisztították a patakba a part melletti teljes növényzetet, ezt a híd alatt beszűkülő patak megfogta, teljes torlaszként feltorlódva elzárta az utat. Itt Peti átemelt, Zsuzsi átment gyalog, én a kenut meg nagy nehezen egészen különleges technikával, de átkínlódtam:
X-es, evezhetetlen szakasz.
Most akkor merre is kell menni?
Itt eredt meg az eső. Nem kicsit, nagyon. Elmentünk a táv feléig majd visszafordultunk rendkívül furfangos módon. Az eső miatt így senkinek nem kell majd 40 percig bőrig ázva a a hidegben álldogálni a kiszállónál. A hajókat nem lehet otthagyni őrizetlenül, így valakinek mindképpen maradnia kellett volna.
A bőrig ázás miatt megemlíteném, hogy az én 100 %-os esődzsekim, illetve a kevésbé jó, de így is hasznos esőnadrágom a beszállónál hagyott autóba száműztetett a vízhatlan táskámból, mert kellett a hely hármunk szendvicseinek… (Ezt csak azért írtam ide, hogy nehogy az legyen az első kommentár erre reagálva, hogy tőlem idézve: “A túrára fel kell készülni… “) Az egyik híd alatt ittunk a kincset érő meleg teákból, megtizenháromóraiztunk a szendvicsekből. Ilyen időben egy termosz tea aranyat ér.
Találkoztunk egy másik csapattal, miután ők látták a mi autónkat, így mi lepődtünk meg jobban. Tengeri kajakokkal és egy kenuval jöttek. 
Teljesen vizesen értünk oda, ahonnan elindultunk a száraz ruháinkban. 
Ezen a képen az látható, hogy Zsuzsi nadrágján kizárólag az a rész száraz, amin ült a hajóban: 
Úgy döntöttünk Petivel, hogy strandidő van: 
Nagyon jó túra volt, mi hárman nagyon jól elvoltunk, köszi!
A végére még egy kép: 
Egy olasz könnyelműen az út mellett hagyta a lerobbant autóját. Kerekek már nincsenek az autón… Jaj, el ne felejtsem! Miután a Hévíz patakon fürdeni nem lehet, így a fürdőzős képek természetesen fotoshop-os képek.
