Ismét egy túra a Rábán

Norris túrabeszámolója, Rába túra 2008. január 19.

Ismét túl vagyunk egy Rába túrán. Hip-hip-hurrá. Megint úgy kezdődött, hogy meghallottam, hogy Rába túra lesz, aztán úgy gondoltam, hogy el is megyek rá megint, és a Szasza is jött megint, de most nem csak számomra ismeretlen emberekkel találkoztunk, hanem régi, jó kenus barátokkal, akikkel még a Murán ismerkedtem össze úgy 2 éve.

Norris és Szasza

Norris és Szasza

Na szóval, péntek délután felpakoltuk a kenukat és egy kajakot, de besötétedett és Ati (a túragazda) nem tudta lekötözni a “hajókat”, így reggel kellett neki befejezni. Engem Szasza vett fel Sormáson, és úgy mentünk ki a bázisra, aztán szépen lassan elindultunk Körmendre, Szasza, Ati és Detti, és én, a Norris, ott hesszeltünk egyet a körmendi híd partján, majd átmentünk a másik oldalra, ahol találkoztunk Tibivel, a Baumgartner Tibivel, és Oszkárral is, aki megérkezett, nála alap a pacsi és a rákenroll kiálltás, egy kis álomcsapda a visszapillantón, és Santana a lejátszóból. Szaszával és Tibivel ott maradtunk megvárni Atiékat, akik elmentek Molnaszecsődre lerakni a kocsit, meg bedobni egy kávét meg egy krémest, aztán visszajöttek Gáborral, a 7. taggal, aki kajakkal jött velünk.OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vízre szálltunk, és mit ad Isten, elindultunk olyan fél dél körül. Jó volt! Kicsit esett az eső, de kit érdekelt, annak ellenére, hogy én a társaság és a picnic miatt megyek el inkább evezni, mégis csak vártam, hogy már víz legyen a seggem alatt.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aztán az volt a komoly, hogy Szasza volt a kormányos, én a gépház, pedig Szasza nem igazán gyakorlott a kormányzásban, annak ellenére hozzánemértő szemmel mondva nagyon jól végezte a munkáját. Ezúton is gratulálok neki.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A társaságtól egy kicsit mindig le voltunk maradva, de csak a mások biztonsága érdekében. Aztán nemsokára elértünk a Weking-házhoz(szigorúan vikingnek kell ejteni) ahol találkoztunk egykori helyadónkkal, Hodzsival és megkínált mindenkit egy kis Unicummal, ami – bár nem szeretem – nagyon jól esett.OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ja és addig csatlakozott hozzánk Rozi, és a felesége Betti, plusz egy fő, akinek sajnos nem nagyon jegyeztem meg a nevét, de ott volt, hímnemű volt, és rendes. Aztán továbbeveztünk, néha esett az eső, néha kicsit fújt a szél, kaptunk mindent, de nem minden mennyiségben. Oszival és Rozival és úgy mindenkivel jókat beszélgettünk, igazán kellemesen telt a nap, ‘kiszálltunk egy pár helyen’,OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ettünk egy jót, Oszi mesélt egy meghökkentő, ám egyben undorító és taszító történetet, de hál’Istennek már majdnem mindenki befejezte a táplálkozást, engem meg nem zavar, Nam-ban kiképeztek.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Majd elindultunk utoljára és már csak Molnaszecsődön szálltunk ki.OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ilyenkor jön a bevett módszer, kenumosás, pakolás, majd Ati, Szalai Zoli(Szasza) és én, a Norris elmentünk Szentgotthárdra lepakolni az összes kenut.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Közben Szasza szerelmi vallomást tett, én elpilledtem, Ati meg vezetett. Visszamentünk Molnaszecsődre, közben Szasza (amúgy egész nap) oroszul, és még sok hasonló szláv nyelven karattyolt, Csabi volt a felszolgálólány az Árvíz Presszóban, ittam egy Stella Artois-t, Ati nem hozott a túrára, aztán elindultunk haza. Mily meglepő, de hazaérkeztünk, levettük a trailert és Szasza hazahozott. Köszönök mindenkinek mindet. Öröm volt régi ismerősökkel találkozni. Remélem lesz még rá alkalmam. dászvidányia

Norris

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .