Itt van az ősz – Krumlovsky Maraton 2009.

Detti túrabeszámolója: Krumlovsky Maraton 2009.

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Igen, eltelt egy év, az ősz is újra eljött és mi ismét útra keltünk, hogy megnézzük az őszt Csehországban.ittvanazosz_vltava_25

Bár tavaly sem a dombtetőn üldögéltünk, úgy gondoltuk, az idén még aktívabbak leszünk, meghagyjuk másnak a fotózás élményét, és Zsuzsi barátnőmmel hajóba pattantunk mi is.

De ne szaladjuk ennyire előre!

Mikor szombat hajlani 4-kor elindultunk Zalaszentivánról, még voltak bizonytalanságok az aznapi programmal kapcsolatban. 10 órakor érkeztünk meg a start helyszínére, majd azt láttuk, hogy nem láttuk Ati csapattársait, akik elvileg már ott voltak. Közben kiderült, hogy kis csapatuk egy része elment beszerezni a versenyzéshez néhány nélkülözhetetlen dolgot, mint például raft, sisak, mellény…., a többiek pedig egészen más készletek feltöltésével voltak elfoglalva ( egy városnézésnek álcázott korai sörözésen tették mindezt).

Mikor megérkeztek a többiek felpörögtek az események. Kiderült, hogy a kocsinkat hogyan is tudjuk megszerezni evezés után (köszi Weking csapat!), Zsuzsival mi is neoprénbe préseltük magunkat, hogy versenyen kívül ugyan, de leevezzük azt a 30 km-t amit a többiek. Mikor a raftoknak eldördült a startpisztoly mi még a hajgumink keresésével, illetve elfelezésével voltunk elfoglalva, és a trekkben is meglehetősen kevés levegő volt.ittvanazosz_vltava_14 ittvanazosz_vltava_15 ittvanazosz_vltava_16

De gondoltuk sebaj, úgysem szerettünk volna a nagy tömegben elindulni. Így 11:40-kor szálltunk be a hajóba, pont arra mire odaértek a kajakok és kenuk, ennyit a tömeg elkerüléséről.ittvanazosz_vltava_17 ittvanazosz_vltava_18 ittvanazosz_vltava_19 ittvanazosz_vltava_21

Az evezés nagyon jó volt, mint a képeken is látszik nagyon szép időnk volt, a fákon szépen színesedtek a levelek, szinte az összes magyar egységgel találkoztunk, és folyamatos evezés mellett, de egyáltalán nem túlhajtva magunkat 15:00-re beértünk krumlov-i célba, ahol miután Atiék már a transzfert bonyolították le, nem várt minket hullámzó tömeg, de mi nagyon elégedettek voltunk. Mikor Ati és Zsombor meghozták a száraz meleg ruháinkat nekiálltunk öltözni, és a tavalyi kávés jókedvünkhöz hasonlót sikerült produkálnunk, amelyről most nem készült videó.ittvanazosz_vltava_23 ittvanazosz_vltava_24 ittvanazosz_vltava_25

Közben kiderült, a Weking, leendő Weking, és Vidra raft a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Ahelyett, hogy örültek volna ennek a szép eredménynek ( 44/4 ) egész délután és este azzal voltak elfoglalva, hogy hogy is sikerült ez a negyedik hely. Majd minden alkalommal arra a következtetésre jutottak, hogy reggeli készletek feltöltése (a sörözés) okozott némi (vizelettartási) problémát, és ezt minden alkalommal oda is dörgölték csapattársuk orra alá. Az eredményhirdetés után, ahol megnézték, hogy hogy nem vehették át sem a második sem a harmadik helyezettnek járó nyereményeket (ők voltak azok, akik a kötelező kiszállásnál elillantak éppen folyóügyeit intéző csapattársuk mellett) közösen megkerestük a kocsmát, ahol tavaly is találkoztunk. Itt a múló idő és a fogyó sör kezdte még jobban megszépíteni a napot.ittvanazosz_vltava_20

Ahogy ott iszogattunk csatlakoztak hozzánk Ágota Csabáék szintén vidám hangulatban.ittvanazosz_vltava_27 ittvanazosz_vltava_28 ittvanazosz_vltava_29 ittvanazosz_vltava_30 ittvanazosz_vltava_22

Majd mikor már cseh sör fogyasztása mellett is éreztük a levegő egyre csípősebbé válását Wekingék elindultak bulizni, mi kis csapatunk (Ati, Zsuzsi, Detti) miután Zsombort (leendő Weking) eljuttattuk a szállására, megkerestük sátrunknak a legalkalmasabb területet a Moldva partján.ittvanazosz_vltava_26

Még a délutáni órákban megpróbáltunk fűtött szállást szerezni magunknak ott ahol Hodzsiék is aludtak, de a bácsi kissé rugalmatlannak bizonyult, így otthagytuk, máshol meg nem is nagyon keresgéltünk, így maradt a sátor. Reggel már majdnem 9 óra volt, hogy felébredtünk. Zsuzsi és én, Ati meg azt mondta, hogy már 1 óra ébren van és unatkozik. Miért nem főzött kávét? Ehelyett fotózgatott.ittvanazosz_vltava_32 ittvanazosz_vltava_31

Úgy nézek ki mint egy csöves.ittvanazosz_vltava_33

Megreggeliztünk, összepakoltunk, és elfogyasztottuk a kihagyhatatlan hallevesünket, majd hazaindultunk.ittvanazosz_vltava_34 ittvanazosz_vltava_35 ittvanazosz_vltava_36 ittvanazosz_vltava_37 ittvanazosz_vltava_38 ittvanazosz_vltava_39 ittvanazosz_vltava_40

Ismét egy jó, mozgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött.

Néhány mások által készített mozgalmas kép a versenyről elsősorban magyar evezősökkel:ittvanazosz_vltava_01

Az indulás. A kép bal oldalán Atiék. Látható, hogy az első gátnál milyen sok raft-ot meg tudtak azzal előzni, hogy nem vártak a csúszdára, hanem mentek keresztül a bukó részen.ittvanazosz_vltava_02

RTM Ysak tengeri kajak.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Magyar kenuk.OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar maratoni versenyekre sokat járóknak ismerős mindig esélyes kenu.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ágota Csabáék borulása a tározó alatti első gátnál.

OLYMPUS DIGITAL CAMERASásdi Laciék az Ojibwa kenuban.ittvanazosz_vltava_11 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Érdekes formájú kajakok.ittvanazosz_vltava_09

Itt éppen Atiékat előzik a parton.ittvanazosz_vltava_12

Az ellen nem véd…ittvanazosz_vltava_13

Ágota Csabiék újra!

Detti

Vltava túra (Moldva túra) Krumlovsky Maraton 2009. – 2009.10.10-11. (Csehország, WW I)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .