Léna első ultra távú futása

Régóta nem írtam már semmit a blogra. Nem azért, mert nem volt semmi érdekes, de nem nagyon volt idő írni. Sok-sok jó dolog történik folyamatosan velünk, de ezek inkább csak a Facebook és az Instagram oldalon jelentek meg. Léna első maraton feletti futását azonban mindenképpen szerettem volna megörökíteni.

Az történt, hogy Lubics Szilvivel egyik téli futáson megbeszéltük, hogy még a felkészülési időszakban lefutjuk együtt a Vérkört. A Vérkör egy 77 Km-es körtúra a Vértesben. Bármikor teljesíthető futva, gyalog vagy bringával. Mi természetesen futva indulunk, itt a szintidő 12 óra. Ezt terveztük, de az időjárás közbeszólt. Nem volt kedvünk az olvadó hólében és a jégen 10-11 órán át csúszkálni és kockáztatni az esés miatti sérülést, így halasztottuk a Vérkört, de ha már így rákészültünk, akkor futottunk egy hosszút csak úgy itthon a hazai pályán. Úgy beszéltük meg, hogy laza tempójú 40-50 km körüli terepes futást tervezünk, és mivel egyáltalán nincs meleg, így én is elvittem a kutyámat. Marcipán eddigi leghosszabb futása a Göcsej Galopp 55 km-e volt, Léna eddig 40 km-nél hosszabbat nem futott.

Az útvonal Eszteregnye melletti murvás erdészeti útról indulva végig a sárga sáv jelzésen a Márki rét – Oltráci vadászház – Börzönce hegy – Hahót hegy – Deák kút (Söjtör) oda felé, és ugyanezen az útvonalon vissza. Végig terep, egyetlen embert se láttunk egész úton. Több helyen is van forrás, nyári időszakban nagyon jó futóútvonal, nem kell a hosszú futásra cipelni a sok vizet. A terepviszonyok nagyon nehezek voltak, vagy mély hó volt, vagy jég. Szilvin volt vas, én terepes cipőben futottam, az ide kevés volt. Elég kemény volt a tempó, 30 km-ig virgonc voltam, aztán elkezdtem érezni, hogy fáradok, az utolsó 10 kilométert eléggé megszenvedtem. Szilvi persze nem fáradt el, a kutyák is jól bírták, volt, hogy 35 kilométernél még nekiálltak hancúrozni. 🙂 Azért a futás után az autóban elfeküdt mindkettő, rendesen elfáradtunk mindannyian. Jó bemelegítés volt a Vérkörre, bár én oda a Lénát biztosan nem viszem, 77 km sok neki még hidegben is.

Léna most futott először 50 km-t, úgyhogy mostantól ő is ultrás kutyus lett.

A sárga sáv jelzés a Márki rét felé a domb tetején.

Börzönce hegy.

Börzöncei hegyi kápolna és a lyukas fa.

Hahót hegy.

Deák kút, Söjtör. 25 km.

Ultrakutyák. <3

Léna nagyon elfáradt, futás után végig aludta a délutánt.