Savinja túra és a repeta

2009.04.09 és 11-i túra beszámolója Vidrától.

Szépen kitavaszodott. Munkahelyi dolgok miatt úgy jött össze, hogy lett egy szabad hétköznapunk Csárlival. A Mecsó is jött volna, de nagy sajnálatomra végül is az utolsó pillanatban mégis le kellett mondania a túrát a munkája miatt. Velünk tartott még szárazföldi biztosításnak Krisztián is. Így hárman indultunk el április 9-én Szlovéniába a Savinja folyóra túrázni.

Vidra és Csárli a jól sikerült nap végén. De ne szaladjunk előre!

Vidra és Csárli a jól sikerült nap végén. De ne szaladjunk előre!

A szép tavaszi időjárásnak köszönhetően a környező folyókban mindenhol szép vízállással kényeztetett minket a természet, a Savinja vízállása Nazarje 107 cm volt. A közepes víz 100 cm, a HW 120 cm, úgyhogy ez tényleg jó víznek mondható. A Csárli az újdonsült Riot Sniper step creek kajakjával jött, én pedig a Wavesport EZG játékhajómmal.

Mivel Csárli még nem evezte ezt a folyót, így felfelé meglestünk kedvcsinálónak pár jellegzetes helyet.

Ez itt a Prodnik Sport Centrum gátja. Elővigyázatossággal evezendő, mert magas víznél fogós lehet a henger.

Ez itt a Prodnik Sport Centrum gátja. Elővigyázatossággal evezendő, mert elcseszett boof esetén magas víznél fogós lehet a henger. Ez a Savinja keresedelmi szakaszának a vége. Kiszálló pont a gát felett.

Megnéztük a Tevás hengert a hídnál. A képen pont azt mutatjuk, hogy ekkora víznél erős WW IV-es.

Tevás henger, útról nézve WW IV.

Tevás henger, az útról nézve WW IV.

Két személyes csapatunk felkészültsége még nem tette lehetővé, hogy a felső WW III-IV-es (V-ös) részt ketten evezzük, de partról azért meglestük. Jónak tűnt, az ötösnek emlegetett hely kivételével sokkal nem lett nehezebb a magas víz ellenére sem, mint normál víznél.

A felső katarakt, jobb part melletti henger helyén most csak egy nyelv van.

A felső katarakt, a jobb part melletti henger helyén most csak egy nyelv van. Ha jól választasz vonalat, most még könnyebb is, mint kisebb víznél.

Megszakértettük a csak Ötös zúgónak nevezett részt is.

Az Ötös zúgó bejárata.

Az Ötös zúgó bejárata. Modell: Csárli.

Az Ötös közepe. A nyelv helye normál víznél nehezebb, akkor ott egy hanyattvágó henger van.

Az Ötös közepe. A nyelv helye normál víznél nehezebb, akkor ott egy hanyattvágó henger van.

Az Ötös vége fentről, az útról.

Az Ötös vége fentről, az útról. Nem vészes, ha a bal körhinta nem fog meg, akkor kimos úszás esetén a víz.

Az Ötös az útról egyben.

Az Ötös az útról egyben.

A következő kép bal szélén látható “kavicsdarabok”-sziklák szakadtak le a hegyről. Ez pont az ötös helynél van a zúgó végénél. A régi szalagkorlátot persze vitte magával a kőomlás, lent van a folyó partján.

Az Ötös zúgó melletti kőomlás nyomai.

Az Ötös zúgó melletti kőomlás nyomai.

-Nézzed mán tezsvérem, hogy ezek a szlovének milyen jó holmikat kidobnak!

-Nézzed mán tezsvérem, hogy ezek a szlovének milyen jó holmikat kidobnak!

-Itt van ez a hibátlan paripa, a gádzsók otthon biztosan adnának érte pár ezrest a bolhán!

-Itt van ez a hibátlan paripa, a gádzsók otthon biztosan adnának érte pár ezrest a bolhán!

Az ötös hely alatti gátnál megreggeliztünk a savinja-i vérkutya társaságában, majd miután kiszabadítottam magam a vízhatlan zsákom rabságából átöltöztünk az evezésre.

Vérkutya a folyóparton.

Vérkutya a folyóparton.

Zsákszörny

Zsákszörny

Aztán indult a móka. Alacsony víznél nem lett volna különösebben nehéz Csárlinak se, így azonban a víz elég nehezen kezelhető volt neki. Ez meglátszott az úszások számán is. Ha jól emlékszem a napot 5 úszással teljesítette, ami azonban neki mindenképpen jó eredmény. Főleg azért, mert nem szállt ki, és a távot végig teljesítette. Képet én vízen nem sokat készítettem, mert Csárlinak próbáltam tanítgatni azokat az elméleti és technikai dolgokat, amire csak lehetőségünk volt. Amellett, hogy nagyon jól éreztük magunkat a vízen, nagyon hasznos volt a nap a sok gyakorlás miatt.

Pár pillanatkép a folyóról:

INdulás után nem sokkal. Ez volt az a pillanat, ahol eldőlt, hogy a Csárli a nem jött le a folyóról. Ha itt lejött volna, akkor utána már nem ült volna vissza. Respect.

Indulás után nem sokkal. Ez volt az a pillanat, ahol eldőlt, hogy a Csárli a nem jött le a folyóról. Ha itt lejött volna, akkor utána már nem ült volna vissza. Respect.

A kis szemét henger. Nem tűnik nehéznek, de fogós, ha belesel a lyukba...

A kis szemét henger. Nem tűnik nehéznek, de fogós, ha beleesel a lyukba…

Lemmingelés.

Lemmingelés.

Napsütés, magas víz, nagy hullámok, igazi játszótér volt a folyó.

Napsütés, magas víz, nagy hullámok, igazi játszótér volt a folyó hullámvasúttal.

Apró kis bizonytalanság...

Apró kis bizonytalanság…

Kajakmosás.

Kajakmosás.

Ljubno-i híd utáni gát szinte kisimult.

Ljubno-i híd utáni gát szinte kisimult.

Ljubno-i hídnál lévő gáton jön Csárli.

Ljubno-i hídnál lévő gáton jön Csárli.

Szakértés a gátnál. Minden víznél evezhető, soha nincs alatta fogós henger.

Szakértés a gátnál. Minden víznél evezhető, soha nincs alatta fogós henger.

Ennél a gátnál a folyó jobb partja mellett és a bal oldali betonfalak között is le lehet csúszni. A gátat Csárli nem választotta, én abba is belekóstoltam.

A gát alatti zúgón.

A gát alatti zúgón.

A fejem és az egyik evezőtollam.

A fejem és az egyik evezőtollam.

Ez itt az a gát. Az ott egy evezőtoll és a fejem. A test többi része a habok alá merült a 196 literes sárga kajakkal együtt. “Lá-lá-lá…We all live in a yellow submarine, yellow submarine, yellow submarine. lá-lá-lá…”

Aztán megízleltük a jobb oldali ugratót is:

Csárli ugrik jobbról. Vigyázni! Az ugrató alatt kő van, kis víznél itt nem érdemes lejönni.

Csárli ugrik jobbról. Vigyázni! Az ugrató alatt kő van, kis víznél itt nem érdemes lejönni.

Csárli ugyanitt, már a vízben.

Csárli ugyanitt, már a vízben.

Hónaljmosás, én is lejöttem a jobb part melletti ugratón is.

Hónaljmosás, én is lejöttem a jobb part melletti ugratón is.

Innen csak pár evezőcsapásra és egységnyi úszásra volt a Tevás hely. Itt lehoztam mindkét hajónkat.

Először lejöttem a Csárli Sniper creek kajakjával.

Először lejöttem a Csárli Sniper creek kajakjával.

Aztán az én kis Wavesport EZG játékhajómmal jöttem le.

Aztán az én kis Wavesport EZG játékhajómmal jöttem le. Ott a logó az alján, látod?

Aztán következett a Prodnik gátja meglepően erős hengerrel alatta:

Az elcseszett boof.

Vidra és az elcseszett boof.

Csárli a Prodnik gáton.

Csárli a Prodnik gáton.

Csárli Prodnik.

Csárli Prodnik.

Innen a szakasz technikai szempontból kb. egy teljes szintet csökken, a táj azonban továbbra is csodaszép:

Ez itt WW I, nyitott kenuval is evezhető.

Ez itt WW I, nyitott kenuval is evezhető.

Néha egy-egy zúgó, de nem vészes.

Néha egy-egy zúgó, de nem vészes.

Nagyon könnyen tervezhető vonalak, sajnos itt általában nincs elég víz.

Nagyon könnyen tervezhető vonalak, sajnos itt általában nincs elég víz.

Azért a fákra figyelni kell, elakadt uszadékfa bárhol előfordulhat.

Azért a fákra figyelni kell, elakadt uszadékfa bárhol előfordulhat.

Kenus szakasz.

Kenus szakasz.

Ezen a szakaszon van egy olyan gát, amit szerintem nem érdemes ugrani, mert meglepően kemény és bokatörő dolgok vannak a gát alatt a habok helyett. Eddig mindig a bal part mellett emeltünk át, most meglestük a jobb szélét. Ha még lenne pluszban 30 cm, akkor evezhető lenne a jobb szélén. Ezentúl ezen a felén, a jobb part mellett fogok átemelni, könnyebb.

Ez a gát átemelős. Nagyon széles, még a magas víz is szétterül, nincs hova ugrani.

Ez a gát átemelős. Nagyon széles, még a magas víz is szétterül, nincs hova ugrani.

Ilyen széles, nem csoda, hogy alacsony a víz alatta.

Ilyen széles, nem csoda, hogy alacsony a víz alatta.

Csárli, átemelés után könnyű beszállási lehetőség.

Csárli, átemelés után könnyű beszállási lehetőség.

A szakasz legvégén pedig a legmagasabb gát, ami ekkora víznél ugorható.

Vidra ugrik.

Vidra ugrik.

Csárli az én lencsémmel.

Csárli az én lencsémmel.

Csárli a vízesésen. A nap képe, Krisztián zseniális időzítésével.

Csárli a vízesésen. A nap képe, Krisztián zseniális időzítésével.

A csodás túra után. Vidra és Csárli.

A csodás túra után. Vidra és Csárli.

Az egész napi teljesítménye elismeréseként Csárli az ajándék pólóban:

Csirkevonalas póló.

Csirkevonalas póló.

Csárli most még csirkézik, de nem sokáig...

Csárli most még csirkézik, de nem sokáig…

Útközben bementünk az első benzinkútra kávézni. A kévé is szuper volt, a felszolgáló lány melleibe meg mindhárman szerelmesek lettünk.

Igen, ő az. Csárli rá(juk) se mert nézni.

Igen, ő az. Csárli rá(juk) se mert nézni.

Csárli barátom, szivar, finom kávé.

Csárli barátom, szivar, finom kávé. Tud élni.

Krisztián barátomnak köszönjük a társaságot és a transzferben nyújtott segítséget!

Krisztián barátomnak köszönjük a társaságot és a transzferben nyújtott segítséget!

Próbálkoztuk lefényképezni a lényeget, de a fejem pont eltakarja.

Próbálkoztuk lefényképezni a lényeget, de a fejem pont eltakarja.

Hazafelé jól elbeszélgettünk.

Nagyon jó túra volt.

Repeta nap

 

Rá két napra, húsvét előtti szombaton a szombathelyi vadvízi kajakosok kétharmadával visszamentem újra evezni egyet a Savijnára. A víz jelentősen visszahúzódott, vízmérce szerint 10 cm-t, nekem többnek tűnt, a felső szakasz kivételével sehol nem éreztem erősnek a vizet játékhajóval sem.

A nap folyamán fotós kajakosnak éreztem magam, mert bár másnál is volt masina, a fáradtságot csak én vettem, hogy a túrát fotókkal dokumentáljam. Pedig az emlékek hosszú távú mentése jó dolog. Így sajnos nem tudom megmutatni, hogy milyen szép is voltam.

A szokásos hajnali 4 órai indulás helyett ezúttal jó két órával később történt minden. Lentiben találkoztunk, innen az én mikrobuszommal mentünk tovább, mert csak azon volt autópálya-matrica. Itt láttam meg András új kajakját, amit úgy kivarrt Adidas meg Teva matricákkal, hogy hirtelen azt hittem, hogy az Adidas Sickline-ra megyünk.

Na szóval, kispuriztunk Luce-be. Feldobott ötletemet, hogy talán ne a város főterén öltözzünk át a bennszülöttek előtt, mert talán szombat reggel nem kíváncsiak a csupasz seggünkre, leszavazták a srácok. A Gábor a transzfert stoppal rekordidő alatt megoldotta, minden elismerésem neki! Köszi!

A Gábor a böszmével jött (Bliss Stick Mystic 276 l), az András az új szerzeménnyel (Bliss Stick Scud 248 l). A Scud-ot én még nem eveztem, eddig vízen igazán csak kétszer láttam. Nekem nagyon tetszik, jellegre (űrtartalom, hossz) hasonló szerintem az én Riot Sniper-emhez, ez talán még jobb is. Az biztos, hogy előny a Scud-nál, hogy fel van húzva az orra. Én a túrára a Wavesport játékhajómmal mentem (EZG 50).

A felső katarakt nekem azért erős volt, észnél kellett lennem, hogy a víz ne egyen meg a pici hajóval. Mindenesetre azt most már tudom, hogy az ötös hely kivételével jó víznél is evezhető még az én középszintű kajakos tudásommal, kis űrtartalmú kajakkal is.

Az ötös helyet én úgy ítéltem meg, hogy nekem 200 liter alatt nem kell eveznem még, úgyhogy én nem hősködtem, hanem azt átemeltem. Nagy hajóval nagy slunggal le lehet durrantani a fehér habban középen, jó vonalon evezni se nagyon kell, lapáttámasz és lehoz a víz. Rossz vonalon persze nagyon nagyot lehet itt úszni.

A fiúk evezték, íme két kép róluk:

Gábor az Ötös végén.

Gábor az Ötös végén.

András az Ötös végén.

András az Ötös végén.

Az ötös hely alatt a folyó nagy hajóval már nem volt túl játékos, örültem, hogy nem a nagy hajómat hoztam. A lecsökkent, de így is közepes víz nehézség alapján Salza szintű volt kb.

Az ötös hely alatti ipari vizes csatornánál lévő gátat átemeltük ezúttal balról, majd nem kissé paraszt módon átmasíroztunk valakinek az udvarán. Jobb lett volna tisztelni az ott lakók magánszféráját. Ismét csak szerintem.

Találkoztunk a vízen kajakosokkal is. Három srác ment szlalomkajakkal, ott bohóckodtak az ötös zúgóban, nagyon ügyesek voltak. Illetve volt még kettő idősebb hobbikajakos, a tipikus oldschool stílus képviselői. Nagyobb társaságra számítottam.

Néhány kép az útról:

Egy érdekes kiállás.

Egy érdekes kiállás.

Gábor és a gát.

Gábor és a gát.

András és a gát.

András és a gát.

Tiszta Salza.

Tiszta Salza.

Néha benyomtunk egy fröccsöt.

Néha benyomtunk egy fröccsöt.

Gábor a Ljubno előtti utolsó zúgón

Gábor a Ljubno előtti utolsó zúgón

Ljubno gátja Gáborral.

Ljubno gátja Gáborral.

Ljubno gátja Andrással.

Ljubno gátja Andrással.

A Prodnik-i utolsó gát.

A Prodnik-i utolsó gát.

A Prodnik-i utolsó gát. Itt azért a víz megmutatta, hogy ő az úr. Először jöttem én, majd az András közvetlenül utánam. Elnagyképűsködte, szándékosan oldalról beleugrott a hengerbe. A henger befordította, próbált eszkimózni, közben meg jött már a Gábor. Lentről mutattam, hogy menjen odébb, sikerült is neki, különben pont a hengerben eszkimózni próbáló Andrásra esett volna. Evező el, levegő elfogy, András ki. Andrást hamar elengedte, de a hajót azért behúzta a közepébe és egy kicsit megcibálta. A Gábor kajakkal elment le a Scudért, mi addig Andrással vártuk, hogy hátha kidobja az evezőt. Nem dobta. A nagy várakozásban vettük észre, hogy a hengerben néha kibukkan egy ág. Innentől kezdve tudtuk, hogy a gát alatt van egy elakadt fa, az tartja fogva az evezőt.

András kitalálta, hogy beúszik érte. Nincs is jobb, mint egy elakadt fával fűszerezett hengerben fetrengeni. Ez nem jött össze, de sokkkal okosabb dolog az se volt, hogy utána hajóval ment be megnézni a nagy fehér semmit (vagyis habot).

Ennek a műveletnek eredménye nem lett.

Ennek a műveletnek eredménye nem lett.

Az eltűnésétől számítva egyetlenszer sem jelent meg az evező a víz felett, aztán egyszer csak kidobta az evezőt a henger.

A Savinja elvette, majd visszaadta.

A Savinja elvette, majd visszaadta.

Az esetről a tanulságot remélhetőleg mindenki levonta.

Öltözés és spuri haza. Ennyi volt. Nagy nyomot nem hagyott bennem ez a második nap. Olyan volt, mint a vízállás. Közepes.

Vidra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .