Már nem ez az első olyan év, hogy augusztus 20-a környékén mindenkinek más programja akadt – senki sem szeretett volna velünk evezni -, így nagy örömmel készülődtünk az idei nyár első „nemdolgozós-nemtúravezetős” hétvégi evezésére.
A fiúknak is kajakot vittünk, így terv az volt, hogy Ati tanítgatja őket kajakozni, ha az idő és a vízállás is kegyes lesz hozzánk.
Mikor odaértünk a kempingbe még a nap is sütött, de mire felállítottuk a sátrakat, és bepakoltunk, addigra sajnos eleredt az eső, így az lett a döntés, hogy ma csak Ati és Krisztián eveznek. Ahogy így lassan készülődtek az evezéshez kiderült, hogy a lakókocsi, amit szerettünk volna kibérelni – de valaki gyorsabb volt nálunk -, mégis csak szabad, így szépen átcuccoltunk oda. Amíg ez mind lezajlott az eső lassan alább hagyott, így mégis evezett ma Barni és Somi is. Somit a Bokánál, Barnit a „tisza szakasz” végén kivettük, a fiúk pedig a tónál szálltak ki, ami így az evezés lezárásaként egy apróbb erőnléti edzésnek is betudható volt.
Másnap mindenki evezett, még én is. Igaz nem egyszerre, és nem ugyanazt a szakaszt, de mindenki a tudásának, bátorságának megfelelő szakaszt evezte. A nap szépen sütött, igazán kellemes nap volt ez, aminek a végére még egy 5 km-es gyalogtúra is belefért, igaz a végén már sötétedett, és az eső is csöpörgött, de minket ez egyáltalán nem zavart:-).
Harmadik nap nagy napra ébredtünk. Ati úgy döntött, – látva az előző két napi teljesítményét -hogy leviszi Barnit a Koritnicán. Bemelegítésnek anyaserpa lecipelte kisfia hajóját a beszállóhoz, csak azért, hogy a megfelelő pulzusszámról tudjon indulni az izgulás, az aggodalom.
Ati azt mondta, hogy 1,5 óra múlva leérnek a kiszállóhoz, így Somival ott vártunk, és vártunk. Két óra elteltével, a könyv már csak súlyzónak volt a kezemben, olvasni nem tudtam. Aztán végre felbukkantak a láthatáron, az utolsó nehéz zúgó előtt. Mikor végre partot értek, jött az újabb megbeszélés, hogy a továbbiakban ki mit evez. Barni úgy döntött a Prij on hídnál száll ki, Soma a Toni kempingtől evezett Sprenica 1-ig, és Krisztián is itt szállt ki, de Ati még innét is tovább ment, mert Csasziék épp akkor indultak Trnovo-t evezni. Estére már csak a finom vacsi, a baráti beszélgetés – mert Gábor és Peti meglátogattak minket-, és az olvasgatás volt hátra.
Utolsó napra egy könnyed kis evezés volt betervezve, amit aztán a Krisztián és Ati által bekapott hányásos, hasmenéses vírus szépen stornózott. Így aztán benyomtuk az újratervezés gombot, és miután összepakoltunk elindultunk, hogy megkeressük a Koritnica forrását. Ati az autónál maradt, én pedig a fiúkkal elindultam a kijelölt turistaúton.
Nagyon szép helyeken haladtunk, és egyre inkább az volt az érzésünk, hogy lassan lassan elérjük a hegyek tetejét, de a mellettük lévő folyómederben még semmi víz nem volt. Egyszer csak az addig autóval is járható út egysávos hegyi ösvényre szűkült, majd át kellett kelnünk a patakmedren is, amiben addigra már lett víz is. Innét már nehéz lett a terep, jó lett volta a túrabakancs, és túrabot. Az út során egyszer sem volt kiírva a forrás távolsága, mi mértük az órával az utat, ami szerint már 4,5 km-t haladtunk felfelé a hegyen, azonban nem úgy tűnt, hogy már csak méterek választanak el minket a céltól, így közös megegyezéssel visszafordultunk. A 450km autózás előtt kifejezetten jól esett ez a 9 km-es túra.
