UltraRába 2026
Kovács Péter / Mikesi Angéla
" Angi" 16 év kihagyás után 2019-ben kezdtem újra rendszeresen evezni, azóta a víz lett az egyik természetes közegem. A régi vízitúrázást csak „kóstolgató” turistából idővel igazi megszállott lettem.
Nem feltétlenül a gyorsaság az erősségem, hanem az, hogy amit elkezdek, azt valahogy mindig végigviszem a célig. A kitartás nálam nem extra, inkább alapfelszerelés.
A hosszú távok és a változatos vízi helyzetek az igazi terepem. Bár a hetvenedik kilométer környékén általában már utálom magam, valamiért mégis újra és újra akarom.
Szerencsére a „sherpák” valahogy mindig megjelennek mellettem – akik segítenek, támogatnak, vagy épp biztosítják, hogy a végén tényleg célba érjek. És ha az első Sherpám nincs, könnyen lehet, hogy ma nem UltraRába-nevezést írnék, hanem valami egészen mást. 🤭
"Makk" 2009 óta vagyok vízitúra versenyző, később túravezető lettem, majd extrém kenus, végül ultra kenus is. Amíg tehetem szeretném csinálni az extra kihívásokat. Az UltraRába szerintem a világ egyik legextrémebb lapátos kihívása, ezért amíg bírom nem akarom kihagyni.

Fontos útvonalpontok
A teljesítés szempontjából fontos útvonalpontok és ellenőrzőpontok. Választható, hogy minden pont vagy csak az EP-k látszódjanak.
Rajt / indulási pont
🚗Gát, átemelés jobb part. Gát / műtárgy, fokozott figyelem.
🚗Híd alatt jobb partonbeszálló/kiszálló.
🚗Bal, eredeti ágban általában nincs elég víz már.
🚗Bal parton beszálló/kiszálló.
🚗Kántor kutya
🚗Átemelés bal part.
🚗Beszállási/kiszállási lehetőség bal part.
🚗A házilúd, aki szabadon szeretett volna élni. Éld az álmaidat!
🚗Bal part kiszálló/beszálló.
🚗Átemelés bal parton.
🚗Átemelés bal part.
🚗Átemelés bal part.
🚗Automatikusan pótolt célpont a GPX utolsó pontja alapján.
🚗