Vízitúráink – bevezető▾
Vízitúráink részletes ismertetőit, az egyes túrák útvonalát, nehézségét, programját, díját és az adott túrára vonatkozó tudnivalókat a honlapunkon találod.
Kérjük, jelentkezés előtt mindig olvasd el a kiválasztott túra részletes ismertetőjét, valamint az alábbi általános tudnivalókat és feltételeket.
Az ÁSZF alkalmazása▾
Az alábbi általános feltételek valamennyi, a Vidra Vízitúra által szervezett vízitúrára vonatkoznak.
Az egyes túrák részletes ismertetői az adott túrára vonatkozó kiegészítő vagy eltérő feltételeket is tartalmazhatnak. Ha valamely kérdésben az adott túra ismertetője kifejezetten eltérő szabályt határoz meg, az adott túrára az ott szereplő speciális feltétel az irányadó.
A jelentkezéssel a résztvevő elfogadja az itt, valamint az adott túra részletes ismertetőjében szereplő feltételeket.
A túrák időpontja▾
A túrákat előzetes egyeztetés alapján, szabad kapacitásunktól függően hétköznapokon és hétvégén egyaránt megszervezzük.
Mivel egyszerre csak egy csoporttal foglalkozunk, érdemes időben felvenned velünk a kapcsolatot, hogy a választott időpontban rendelkezésre álljunk.
A tervezett túrák időpontjai a honlapunkon találhatók. Igény és szabad kapacitás esetén egyes túrák dátumát vagy helyszínét is tudjuk módosítani.
Jelentkezés▾
A túrákra elsősorban az adott túra ismertető oldalán található jelentkezési űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Az űrlap elküldésével a jelentkező elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési tájékoztatót, valamint a jelentkezés adatai bekerülnek foglalási rendszerünkbe.
Amennyiben a jelentkezési űrlap használata során technikai probléma merül fel, a jelentkezést e-mailben is el lehet küldeni az info@vidra-vizitura.hu címre.
E-mailes jelentkezés esetén kérjük megadni:
- a jelentkező nevét,
- a választott túra helyszínét és időpontját,
- a résztvevők létszámát,
- mobiltelefonszámot,
- számlázási nevet és címet.
Az e-mailes jelentkezés elküldésével a jelentkező szintén elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési tájékoztatót.
Az e-mailben megküldött adatok alapján a jelentkezést mi rögzítjük a foglalási rendszerben.
Foglalás visszaigazolása▾
A jelentkezési űrlap elküldése vagy az e-mailes jelentkezés önmagában még nem jelent végleges foglalást.
A jelentkezést e-mailben visszaigazoljuk, és megküldjük a fizetéssel kapcsolatos információkat.
A foglalás akkor válik véglegessé, amikor a jelentkezést visszaigazoltuk, és a fizetendő túradíj beérkezett.
Fizetés▾
A jelentkezés visszaigazolását követően kérjük a túradíj megfizetését.
A foglalás kizárólag a túradíj beérkezésével válik véglegessé.
A jelentkezés visszaigazolásakor minden foglaláshoz fizetési határidőt adunk, amelyet a visszaigazoló e-mailben tüntetünk fel.
Kérjük, hogy a túradíjat a megadott határidőig utald át. Amennyiben a túradíj a fizetési határidőig nem érkezik meg, azt úgy értelmezzük, hogy a foglalás már nem aktuális, ezért a foglalást töröljük, és a felszabadult helyet más jelentkező számára elérhetővé tesszük.
Ha a foglalás mégsem aktuális, kérjük, ezt lehetőség szerint mielőbb jelezd nekünk.
A túradíj kizárólag banki átutalással fizethető meg.
Vidra Csoport Bt.
Bankszámlaszám: 11749015-20071824 (OTP)
Nemzetközi átutalás esetén:
IBAN: HU74 1174 9015 2007 1824 0000 0000
SWIFT: OTPVHUHB
Kérjük, hogy az átutalás közleményében a befizetés beazonosíthatósága érdekében tüntesd fel a jelentkező nevét és a túra időpontját.
Az átutalással kapcsolatos valamennyi banki költség a befizetőt terheli; ezeket nem vállaljuk át.
A befizetett túradíjról számlát állítunk ki, amelyet e-mailben küldünk el a jelentkező részére.
Ajándékutalvány▾
Ajándékutalvány vásárlása
Vízitúra-ajándékutalvány vásárlása esetén a visszaigazolást követően az ajándékutalvány teljes értékét banki átutalással kérjük megfizetni az alábbi bankszámlára:
Vidra Csoport Bt.
Bankszámlaszám: 11749015-20071824 (OTP)
Az utalvány teljes értékének beérkezése után a névre szóló, nyomtatható ajándékutalványt, valamint a befizetésről kiállított számlát digitális formában, e-mailben küldjük el.
Ajándékutalvány felhasználása
Az ajándékutalvány a kiállítástól számított egy éven belüli időpontban megtartott túrán használható fel, az utalvány értékének megfelelően, szervezett túráink bármelyikén, a szabad helyek függvényében és előzetes időpont-egyeztetés után.
Az ajándékutalvány felhasználásához a kiválasztott túra ismertető oldalán található jelentkezési űrlapot kell kitölteni, és a jelentkezés során meg kell adni az ajándékutalvány egyedi kódját.
Az ajándékutalvány más személyre átruházható, készpénzre azonban nem váltható.
Egy ajándékutalvány egy alkalommal, egy foglalás során használható fel. Az utalvány értéke több külön túrára vagy több külön időpontra nem bontható fel.
Amennyiben az utalvány értéke alacsonyabb, mint a választott túra díja, a különbözetet meg kell fizetni.
Amennyiben az utalvány értéke magasabb, mint a választott túra díja, a fennmaradó különbözet nem jár vissza.
Az ajándékutalvánnyal lefoglalt túra lemondása esetén az utalvány értékét, illetve az annak alapján befizetett összeget nem térítjük vissza.
Az ajándékutalvány érvényességi ideje akkor sem hosszabbodik meg automatikusan, ha annak tulajdonosa az érvényességi időn belül nem talál számára megfelelő túrát, vagy az általa választott túraidőpontban már nincs szabad hely.
Ezért kérjük, hogy a túra kiválasztását és a helyfoglalást ne hagyd az utalvány érvényességi idejének végére.
Lejárt ajándékutalvány meghosszabbítása
A lejárt ajándékutalvány meghosszabbítási díj ellenében továbbra is felhasználható. A meghosszabbítás díja utalványonként 2 000 Ft havonta.
A szükséges meghosszabbítási díjat még a túrára történő jelentkezés előtt kell megfizetni, mert a foglalási rendszer lejárt érvényességű ajándékutalványt nem fogad el.
Minden megfizetett 2 000 Ft az utalvány felhasználhatóságát további egy hónappal hosszabbítja meg. A meghosszabbítási díj az utalvány eredeti értékét nem növeli.
Példa: egy 2026.10.15-én kiállított, eredetileg 2027.10.15-ig érvényes utalvány 2 000 Ft meghosszabbítási díj megfizetésével 2027.11.15-ig használható fel.
Az ajándékutalvány megvásárlásával és felhasználásával a vásárló, illetve a felhasználó a fenti feltételeket elfogadja.
Lemondás▾
A túra lemondása esetén az alábbi visszatérítési feltételek érvényesek:
- ha a lemondás a túra kezdete előtt legalább 14 nappal megtörténik, a befizetett túradíj 50%-át visszautaljuk;
- ha a túra kezdetéig már kevesebb mint 14 nap van hátra, a befizetett túradíj nem visszatéríthető;
- amennyiben a résztvevő a túrán nem jelenik meg, a befizetett túradíj nem visszatéríthető;
- a túrához kapcsolódó, általunk már megvásárolt vagy kifizetett engedélyek, belépőjegyek és egyéb hasonló díjak lemondás esetén nem téríthetők vissza.
Amennyiben a lefoglalt túrán mégsem tudsz részt venni, a foglalásodat más személyre átruházhatod, ha ezt előzetesen e-mailben jelzed nekünk.
A túra lemondását és a foglalás más személyre történő átruházását kizárólag írásban, e-mailben tudjuk elfogadni az info@vidra-vizitura.hu címen.
Visszatérítés esetén kérjük megadni:
- a bankszámlatulajdonos nevét,
- a bankszámlaszámot,
- a befizetésről kiállított számla számát.
A jelentkezéssel a résztvevő elfogadja a fenti lemondási és visszatérítési feltételeket. Az ezektől eltérő visszatérítést nem tudunk biztosítani.
Időpont-módosítás▾
Ha a lefoglalt időpont mégsem megfelelő, a lent meghatározott határidőkön belül kérhető időpont-módosítás.
A módosítás kizárólag:
- általunk már meghirdetett túraidőpontra,
- rendelkezésre álló szabad hely esetén,
- szabad kapacitásunk függvényében
lehetséges.
Hévíz-patak vízitúra
Mivel a nemzeti park engedélye meghatározott napra szól, és a túra létszámkorlátos, időpont-módosítási igényt legkésőbb a túra előtt 7 nappal lehet jelezni.
Ez egy szombati túra esetén azt jelenti, hogy legkésőbb az előző hét szombatján kérhető a módosítás.
Mura, Kerka, Rába és egyéb magyarországi helyszínek
Időpont-módosítási igényt legkésőbb a túra előtt 3 nappal lehet jelezni.
Ez egy szombati túra esetén azt jelenti, hogy legkésőbb szerdán kérhető a módosítás.
Külföldi túrák
Külföldi túráknál nincs lehetőség időpont-módosításra.
A fenti határidők lejárta után – így a túra napján és a túra reggelén is – időpont-módosításra nincs lehetőség.
Egy foglalás időpontja egy alkalommal módosítható.
Időpont-módosítás kizárólag egy konkrét új túraidőpontra kérhető. A módosítási kérelemben minden esetben meg kell jelölni azt az új, már meghirdetett túraidőpontot, amelyre a foglalást át szeretnéd helyezni.
Nyitott, később felhasználható időpont-módosítást nem tudunk biztosítani, ezért a foglalás nem maradhat úgy függőben, hogy az új időpontot majd később választod ki.
Az új időpontnak az adott téli vagy nyári szezonban meghirdetett olyan túrának kell lennie, amelyen még van szabad hely.
Ha az adott szezonban nincs megfelelő, szabad hellyel rendelkező meghirdetett túra, a foglalás másik időpontra nem helyezhető át.
A túra a következő szezonra nem vihető tovább.
Ajándékutalvánnyal foglalt túra esetén az új időpontnak is az ajándékutalvány érvényességi idején belül kell lennie.
Időpont-módosítás esetén az adott időpontra már megvásárolt engedélyek, belépőjegyek és egyéb hasonló díjak nem vihetők át az új időpontra, ezért azokat ismételten meg kell fizetni.
Időpont-módosítási kérelmet kizárólag írásban, a foglalás visszaigazoló e-mailjére válaszolva fogadunk el.
Kérjük, ne külön új e-mailben jelezd a módosítási igényt, mert a visszaigazoló levél alapján tudjuk egyértelműen beazonosítani, melyik foglalásról van szó.
A túradíj tartalma▾
A túradíj tartalmazza:
- a túra megszervezését és lebonyolítását,
- a túra előtti balesetvédelmi és evezéstechnikai oktatást,
- a túravezetést,
- az adott túrához szükséges, általunk biztosított vízi felszerelések használatát.
Amennyiben valamely túrához a túradíjon felül belépőjegy, vízre szállási díj, engedély vagy más kötelező díj kapcsolódik, azt az adott túra részletes ismertetőjében külön feltüntetjük.
A túradíj nem tartalmazza▾
A túradíj nem tartalmazza:
- az utazás költségeit,
- az étkezés költségeit,
- a szállás költségeit,
- a szálláshoz vagy kempingezéshez szükséges felszerelést,
- az utasbiztosítás díját,
- azokat a belépőjegyeket, vízre szállási díjakat, engedélyeket vagy egyéb kötelező díjakat, amelyekről az adott túra ismertetője külön rendelkezik.
Biztosított felszerelés a vízre▾
A túra jellegének megfelelően az alábbi alapfelszerelést biztosítjuk:
- kenut vagy raftot,
- kenulapátot,
- mentőmellényt,
- vízhatlan hordót vagy vízhatlan zsákot.
A túrákra minden esetben az adott víz jellegének és nehézségének megfelelő felszerelést viszünk.
Síkvízi és könnyű vadvizes túráinkon jellemzően RTM Riviera 3 és 4 személyes merevtestű polietilén kenukat használunk.
Családi és könnyű rafting túráinkon többek között Gumotex Orinoco és Gumotex Palava kenukat, valamint Gumotex Colorado 450 és Gumotex Pulsar 560 raftokat használunk.
Evezőink között RTM, Gumotex és DAG kenuevezők is megtalálhatók.
A konkrét hajó- és felszereléstípust az adott túra jellege, az aktuális vízviszonyok, a résztvevők létszáma, tapasztalata és a biztonsági szempontok alapján választjuk meg, ezért egy adott márka vagy modell használatát minden túrán nem tudjuk garantálni.
Felszereléseink jó minőségű, rendszeresen használt és karbantartott vízitúrás eszközök.
Autók és sofőrök logisztikája▾
Az autóval érkező résztvevők esetében segítséget nyújtunk a sofőrök és a gépjárművek túra kezdő- és végpontja közötti mozgatásának megszervezésében, hogy az autók a túra végén megfelelő helyen rendelkezésre álljanak.
Ez a segítség a sofőrök logisztikájára vonatkozik, nem a teljes csoport személyszállítására.
Ennek pontos módja túránként és helyszínenként eltérhet.
Családi rafting és hajótípus választása▾
Síkvízi és könnyű vadvizes túráinkon jellemzően kenukkal evezünk, egyes túrákon azonban családi raftingra is van lehetőség.
A raftot különösen:
- kisgyermekes családoknak,
- bizonytalanabb vagy kevésbé gyakorlott résztvevőknek,
- csapatépítő programokhoz,
- illetve magasabb vízállás esetén
ajánljuk.
A túrán használt hajótípust az adott víz, az aktuális vízállás, a résztvevők tapasztalata és a biztonsági szempontok figyelembevételével választjuk meg.
Hajóbeosztás▾
A hajóbeosztás kialakításakor igyekszünk figyelembe venni, hogy kik érkeztek együtt.
Kenus túráinkon jellemzően úgy alakítjuk a beosztást, hogy az együtt érkezők együtt tudjanak evezni. Nagyobb befogadóképességű hajók – különösen a többfős raftok – esetén azonban előfordulhat, hogy egy hajóban olyan résztvevők is együtt utaznak, akik a túra előtt nem ismerték egymást.
A hajóbeosztást minden esetben a rendelkezésre álló hajók, a résztvevők létszáma, tapasztalata, a hajók férőhelyei és a biztonsági szempontok alapján alakítjuk ki.
Külön 3 vagy 4 személyes kenut kevesebb résztvevő számára akkor tudunk garantálni, ha a hajó valamennyi férőhelyére eső túradíj megfizetésre kerül.
Egyéb biztosított felszerelések és előzetesen jelezendő adatok▾
A túravezetőknél minden túrán van:
- elsősegélycsomag,
- WC-papír,
- női egészségügyi felszerelés.
Ha valamire szükséged van, kérj nyugodtan segítséget a túravezetőktől.
Kérjük, előre jelezd, ha a csoportban gyermek, 50 kg alatti vagy 100 kg feletti résztvevő van, hogy megfelelő méretű mentőmellényt tudjunk biztosítani.
Kérjük továbbá, hogy minden olyan körülményt vagy fogyatékosságot, amely a biztonságos részvételhez külön segítséget vagy előkészületet igényelhet, előzetesen jelezzetek.
Fotók és videófelvételek▾
Vízitúráink során a túravezetők és a résztvevők fényképeket és videófelvételeket készíthetnek.
Amennyiben nem szeretnéd, hogy rólad felvétel készüljön, kérjük, ezt a túra megkezdése előtt egyértelműen jelezd a túravezetőknek, és szükség esetén a többi résztvevőnek is. A túra során kérjük, lehetőség szerint úgy helyezkedj, hogy mások rólad készült felvétel nélkül is tudjanak fényképezni vagy videózni.
A túravezetők által készített fényképeket és videófelvételeket a későbbiekben a Vidra Vízitúra kommunikációjában és bemutatkozó felületein is felhasználhatjuk, így különösen a honlapunkon, közösségimédia-felületeinken, valamint a túráink népszerűsítésére szolgáló tartalmakban.
A túravezetők által készített fényképek a túra után a Vidra Vízitúra Facebook-oldalára kerülnek fel, ahol a résztvevők később is megtalálhatják és megtekinthetik őket.
A túrán készült felvételek politikai, pártpolitikai vagy kampánycélú felhasználásához a szervező nem járul hozzá.
Létszám▾
A túrák minősége, a csoport biztonsága, együtt tarthatósága és a természeti környezet kisebb terhelése érdekében elsősorban kisebb létszámú, családias hangulatú túrákat szervezünk.
Flottánk ugyanakkor lehetővé teszi, hogy előzetes egyeztetés alapján nagyobb baráti társaságoknak, céges csapatépítőknek és osztálykirándulásoknak is programot szervezzünk.
Az egyes túrák minimális és maximális létszámára, valamint az esetleges létszámkorlátozásra vonatkozó információkat mindig az adott túra részletes ismertető oldalán tüntetjük fel.
Amennyiben egy előre meghirdetett túra a szükséges minimális létszám hiánya miatt nem kerül megtartásra, a résztvevő választhat, hogy a befizetett túradíj teljes összegét visszakéri, vagy egy másik, meghirdetett túraidőpontra jelentkezik át, amelyen még van szabad hely.
Naponta jellemzően egyetlen csoporttal túrázunk, ezért a program tempóját a csoport egészéhez igazítjuk. Kérjük, hogy a résztvevők legyenek türelmesek a lassabb vagy kevésbé gyakorlott társaikkal.
Kutyával a túrán▾
Kutyával a legtöbb túránkon lehet részt venni, ezt azonban kérjük előzetesen jelezd. Erősebb vadvízi túrákra kutya nem vihető.
A kutya felügyelete, ellátása és más résztvevőkkel, illetve állatokkal szembeni megfelelő viselkedésének biztosítása minden esetben a gazda felelőssége.
Előzetes tapasztalat, úszástudás és fizikai állapot▾
A legtöbb túránkon nem szükséges előzetes vízitúrás tapasztalat. A túra előtt minden esetben evezéstechnikai és balesetvédelmi oktatást tartunk.
A túrák teljesítéséhez általában átlagos fizikai állóképesség elegendő, ugyanakkor az egyes túrák nehézsége és terhelése eltérő lehet. Az erre vonatkozó tudnivalókat mindig az adott túra részletes ismertetőjében tüntetjük fel.
A szükséges úszástudás szintén az adott túra jellegétől függ. Síkvízi és könnyű családi raftingtúrákon nem minden esetben feltétel a biztos úszástudás, erősebb vadvízi túrákon azonban szükséges lehet. Az erre vonatkozó feltételeket szintén az adott túra ismertetője tartalmazza.
Fogyatékossággal élő résztvevőket is szívesen látunk túráinkon. Kérjük, hogy minden olyan körülményt, amely a részvételhez külön segítséget, előkészületet vagy egyedi megoldást igényelhet, előzetesen jelezzetek, hogy közösen meg tudjuk beszélni a biztonságos részvétel feltételeit.
Gyermekek számára a mentőmellény viselése minden esetben kötelező.
A túravezető a résztvevők biztonsága érdekében, az aktuális vízállás, időjárás, útvonalviszonyok és egyéb körülmények figyelembevételével jogosult a hajóbeosztás, az útvonal vagy a program módosítására, illetve indokolt esetben a túra megszakítására vagy leállítására.
Részvételből való kizárás és biztonsági szabályok▾
A túrán minden résztvevő köteles betartani a túravezetők biztonsági utasításait.
Nem vehet részt a túrán, illetve a túravezető kizárhatja a további részvételből azt a személyt, akinek az állapota vagy viselkedése saját maga vagy mások biztonságát veszélyezteti.
A túrán nem vehet részt alkohol, kábítószer vagy egyéb, a biztonságos részvételt befolyásoló szer hatása alatt álló személy.
A túravezető megtagadhatja vagy megszakíthatja annak a résztvevőnek a részvételét is, aki a biztonsági szabályokat vagy a túravezető utasításait ismételten vagy súlyosan megszegi.
Amennyiben a résztvevőt a fenti okok valamelyike miatt a túráról ki kell zárni, a befizetett túradíj nem téríthető vissza.
A túrákon mindenkit szívesen látunk nemtől, nemi identitástól, származástól, vallástól, fogyatékosságtól, életkortól vagy szexuális irányultságtól függetlenül, amennyiben a túra biztonságosan teljesíthető.
Időjárás és túramegtartás▾
Vízitúráink szabadtéri programok, ezért az időjárás természetes része a túrának.
Téli túráinkon előfordulhat hideg, szél, eső, hó vagy havas eső, nyári túráinkon pedig hűvösebb, esősebb idő is. Ezek az időjárási körülmények önmagukban nem jelentik a túra lemondását.
A túrákat minden esetben az aktuális időjárási és vízviszonyok figyelembevételével tartjuk meg. Amennyiben a körülmények a résztvevők biztonságát veszélyeztetnék, a túravezető jogosult a program, az útvonal vagy a hajótípus módosítására, a túra megszakítására, elhalasztására vagy lemondására.
Kérjük, hogy ha a túra biztonságosan megtartható, az időjárás miatt a túra előtti héten vagy a túra reggelén ne kérjetek időpont-módosítást vagy visszatérítést. Ilyen esetben az általános lemondási és időpont-módosítási feltételek érvényesek.
Vis maior és rendkívüli körülmények▾
Rendkívüli, előre nem látható és általunk nem befolyásolható körülmények – például veszélyes vihar, árvíz, rendkívül magas vízállás, járványügyi korlátozás vagy más, a túra biztonságos megtartását akadályozó esemény – esetén a túravezető jogosult a programot, az útvonalat vagy a hajótípust módosítani, illetve a túrát elhalasztani vagy lemondani.
Amennyiben a túrát ilyen okból nem tudjuk megtartani, a résztvevő választhat, hogy a befizetett túradíjat egy másik, meghirdetett túrára használja fel, vagy a befizetett összeget visszakéri.
Az adott túrához kapcsolódó, már megvásárolt belépőjegyek, engedélyek, vízre szállási díjak és egyéb, harmadik fél részére megfizetett költségek ilyen esetben sem téríthetők vissza.
Mit hozz magaddal?▾
A szükséges ruházat és személyes felszerelés az adott túra jellegétől, évszakától és az aktuális időjárástól függ. A részletes felszereléslistát mindig az adott túra ismertető oldalán találod.
Általánosságban javasoljuk:
- kényelmes, az időjárásnak megfelelő ruházatot,
- vízre alkalmas lábbelit vagy szandált,
- eső- és szélálló felsőruházatot,
- váltóruhát,
- ivóvizet,
- könnyű ennivalót vagy szendvicset,
- hűvösebb időben meleg italt.
Erősebb vadvízi túrákon a szükséges speciális öltözetet és felszerelést mindig az adott túra ismertetője szerint kell összeállítani.
Többnapos túrák esetén a személyes felszerelésről, ruházatról és egyéb szükséges eszközökről minden résztvevő maga gondoskodik.
Érkezés és késés▾
Kérjük, hogy a túra kezdési időpontjára pontosan érkezzetek, lehetőség szerint néhány perccel korábban.
Érkezés után kérjük, időben kezdjétek meg a túrához szükséges személyes felszerelés és ruházat előkészítését, hogy a közös eligazítás és indulás a tervezett időpontban megkezdődhessen.
Ha előre látható, hogy késni fogtok, kérjük, mielőbb jelezzétek telefonon a túravezetőnek.
A túra indulását a teljes csoport és a program miatt hosszabb ideig nem tudjuk késleltetni. Jelentős késés esetén előfordulhat, hogy a résztvevő már nem tud bekapcsolódni a túrába.
Amennyiben a résztvevő saját késése miatt nem tud részt venni a túrán, a befizetett túradíj nem téríthető vissza.
Személyes tárgyak és vízhatlan tárolók▾
A túrákon a személyes tárgyak tárolásához vízhatlan hordót vagy vízhatlan zsákot biztosítunk.
Ezek használata csökkenti a beázás kockázatát, azonban teljes vízhatlanságot nem tudunk garantálni.
A résztvevők személyes tárgyaiért – így különösen telefonért, fényképezőgépért, egyéb elektronikai eszközökért, iratokért és értéktárgyakért – felelősséget nem vállalunk.
Kérjük, hogy vízre csak olyan személyes tárgyat hozz magaddal, amelynek esetleges sérülését vagy elvesztését vállalni tudod.
A túra időtartama és programja▾
Az egyes túráknál feltüntetett indulási, érkezési és menetidők tájékoztató jellegűek.
A túra tényleges időtartamát befolyásolhatja többek között a vízállás, az időjárás, a csoport tempója, a résztvevők létszáma, valamint az adott napi szervezési és biztonsági körülmények.
A túravezető a biztonságos lebonyolítás érdekében szükség esetén módosíthatja az útvonalat, a program sorrendjét, a megállóhelyeket, a hajótípust vagy a túra egyéb részleteit.
Az ilyen, a körülményekhez igazodó változtatások önmagukban nem jelentik a program elmaradását.
Szükséges okmányok, engedélyek és biztosítás▾
A túrán való részvételhez szükséges személyes okmányok meglétéről minden résztvevő maga köteles gondoskodni.
Külföldi túrák esetén kérjük, hogy minden résztvevő rendelkezzen az adott országba történő belépéshez és tartózkodáshoz szükséges érvényes okmányokkal.
A megfelelő utas-, baleset- és – amennyiben az adott túra jellege indokolja – sportbiztosítás megkötése a résztvevő feladata és felelőssége.
Amennyiben valamely túrához külön engedély, belépőjegy vagy más, előzetesen szükséges jogosultság kapcsolódik, annak feltételeit az adott túra ismertető oldalán külön feltüntetjük.
Túravezetők és képesítések, tapasztalatok▾
Túráinkat különböző szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező, az adott túratípushoz megfelelő felkészültségű túravezetők vezetik; csapatunkban több évtizedes folyami és túravezetői tapasztalattal rendelkező szakemberek is dolgoznak.
Képesítéseink és szakmai hátterünk többek között:
- IRF – International Rafting Federation: Guide, Trip Leader,
- Rescue 3 International: WRT – Whitewater Rescue Technician,
- Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata: vízimentő,
- Magyar Természetbarát Szövetség: vízitúra-vezető,
- Emergency First Response: elsősegélynyújtó,
- szlovén vízimentő képesítés,
- szlovén elsősegélynyújtó képesítés.
A túravezetők feladata a program biztonságos lebonyolítása, a résztvevők tájékoztatása, az evezéstechnikai és balesetvédelmi oktatás megtartása, valamint a szükséges biztonsági döntések meghozatala.
A résztvevők kötelesek a túravezetők biztonsággal kapcsolatos utasításait betartani.
Kapcsolat▾
A túrákkal, jelentkezéssel, foglalással vagy módosítással kapcsolatos ügyekben kérjük, e-mailben keressetek bennünket:
E-mail: info@vidra-vizitura.hu
Telefonon kizárólag sürgős, azonnali egyeztetést igénylő ügyekben keressetek bennünket:
Ati: +36 30 216 4668
Detti: +36 30 238 5600
