Bemutatkozás

A Vidra Csoport egy kicsi családi cég. Vízitúrákat szervezünk évszaktól függetlenül egész évben, a boltunkban nyáron kajakot és kenut, a téli időszakban snowboardot tudsz venni. Emellett még pólónyomással is foglalkozunk. Kicsit hosszabb bemutatkozás következik, ha lefelé gördítesz, a szöveg alatt találsz néhány képet rólunk. További képeket találsz Facebook és Instagram oldalunkon.

gumicsonak
Itt kezdődött

A kis képen én vagyok, ahogy sokan vízről ismernek: Vidra.

A Vidra Csoport (Vidra Vízitúra) mi vagyunk, a mi családunk.

A képen talán két éves lehetek, ez volt az első meghatározó evezős élményem. Azóta már kicsit komolyabb felszereléssel, és kicsit technikásabb vizekre járok, de a víz iránti rajongásom, és a Vidra története itt kezdődött 1978-ban, a Balaton partján.

Miután Detti és én sem hajós családból származunk, így a vizes/havas élmények gyermekkorunkban csak korlátozott számban (néha egy-egy vízitúra nyáron, síelés télen) voltak jelen, de én mindig is biztos voltam abban, hogy ha már magam fogok dönteni a dolgaimról, akkor rocksztár leszek vagy evezni fogok. Zenéltem több együttesben is, de rocksztár nem lettem, már nem is akarok, de nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ma azzal foglalkozhatok, amit szeretek.

Miután a gyerekkori rendszeres kajakos-kenus edzéslehetőség nem adatott meg, így más sportokat űztünk. Dettinek az atlétika, majd a kosárlabda volt meghatározó gyerekkorában, én úszással kezdtem, majd cselgáncsoztam, végül sok év utcai görkorcsolya következett.

sk8
Napi 4-5 óra keréken. Nagyon jó évek voltak.

Az egész család sportos életmódot él. Gyermekeink igazolt versenyzőként régebben úszás, duatlon, triatlon és kosárlabda edzésekre és versenyekre jártak. Ebből mára a kosárlabda maradt meg. Amikor éppen nem megyünk evezni, akkor mi szülők sokat futunk, gyalogtúrázunk, bringázunk velük. Detti napi edzései hét közben a TRX, spinning, jóga, futás. Nekem hétköznapi edzésem főleg a futás. Az evezés különböző típusai (vadvízi kajak, kenu, tengeri kajak, rafting, SUP) mellett az ultrafutás-terepfutás az egyik legfőbb hobbink Dettivel.
Főleg terepfutó versenyekre megyünk, de néha-néha aszfaltra is odatévedünk. Talán legnehezebb versenyem az Ultrabalaton (221 km futás a Balaton körül), amit eddig négyszer teljesítettem egyéniben. A kedvenc versenyünk pedig a Vadlán Ultra Terep, ahova minden évben mintha hazamennénk.
A téli időszak pedig természetesen a hódeszkáé is, fiaink előbb tudtak úszni, vadvízen kajakozni és snowboardozni, mint olvasni. Gyermekeink általános iskolás koruk óta készség szinten vadvízi kajakoznak WW III – WW IV-es vizeken, de természetesen raftot, kenut is tudnak irányítani, fiatal korul ellenére mindenféle hajónemben és vízen tudnak túrát vezetni velünk.

A túráink mellett két saját szervezésű, rendezésű versenyünk, teljesítménytúránk is van. Az UltraRába, ami Európa leghosszabb kajakos-kenus versenye a 215 kilométeres hosszával, és az instant DZD, ami a 300 és 600 kilométerével egy igazán komoly szárazföldi erőpróba.

Visszakanyarodva a Vidra történetének kezdetéhez, 1996-ban első éves főiskolás voltam, amikor elvégeztem egy vízitúra vezető tanfolyamot. Ezután túravezetőként dolgoztam négy nyarat egy túraszervezőnél, a nyári hónapokat végig a Rába folyón töltöttem. Négy nyár, minden egyes nap a vízen, sok-sok új tapasztalat, ekkor még túraszervezés nélkül, csak túravezetőként és kizárólag kenuban.

1999-ben szerveztem meg az első vízitúrámat akkor még közösen azzal a túraszervezővel, akinek dolgoztam. 2000-ben sikerült összegyűjtenem annyi pénzt, hogy megvehessem a legelső saját kenumat. Megragadott a vidrák energikussága és játékossága, így a kenunak a Vidra nevet adtam. A cégünk erről, a legelső hajómról kapta a nevét.

2000-ben már teljesen önállóan szerveztem és vezettem Rába túrákat. Van egy értékrendem a világról, ez alapján élem életemet, eszerint szervezem és vezetem a túráimat a legelejétől fogva. Egyszerre kizárólag egy helyszínen van túránk, csak kis létszámú csoporttal dolgozunk. Minden túrát személyesen én vezetek, Dettivel, most már a fiaimmal és túravezető barátok segítségével. A későbbiekben sem szeretnék vízitúra gyárat.

Detti a 2000-es, legelső teljesen saját szervezésű és felszerelésű túrának résztvevője volt, és bár ismertük egymást már előtte, de mondhatni a mi közös életünk és a Vidra története egy szálon, itt indult.

Egy hosszú évtizeden keresztül (1999-2011) dolgoztam középiskolai tanárként a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban párhuzamosan a Vidra Csoport más profiljai (túraszervezés, oktatás, kajak-kenu bolt, snowboard, pólónyomás) mellett, de idő hiányában a tanári hivatást elhagytam most már sok éve. A Vidra nem egy nyári munka, nem egy másodállás, főállásban csak ezzel foglalkozunk.

Többször is kérdezgették a parton tőlünk, hogy hol lehet vásárolni kenut, kajakot. Először csak közvetítettünk, majd mi is elkezdtünk árulni vízitúra felszereléseket.

Kezdetben csak üvegszál/műgyanta alapanyagú kenukat és kajakokat, majd idővel a kínálat és a bolt is egyre komolyabbá vált. Nagykanizsai üzletünk tavasztól őszig kajak-kenu boltként, téli hónapokban snowboard boltként és kölcsönzőként, szervizként működik. Úgy gondolom, hogy akár a kajakot/kenut, akár a snowboardot nézzük, az országban csak pár olyan bolt van, ami kifejezetten szaküzlet, a termékek magas színvonalúak, és az eladók szakmaisága van olyan, hogy nem csak a marketing- és katalógusszöveget mondják fel, hanem valóban tudnak is segíteni a választásban. Büszke vagyok rá, hogy mi vagyunk az egyik ilyen bolt.

A Vidra kajak- és kenubolt immár két évtizede a Dunántúl legrégebbi kajakboltja.

Visszakanyarodva az evezéshez, közben elkezdtünk más vizekre is kacsintgatni, elkezdtünk más vizeken is evezni itthon és külföldön egyaránt. Egyre többet és egyre erősebb vadvizekre (is) jártunk, közben én egyre inkább eltolódtam a kenutól a (vadvízi) kajak irányába, számomra a legfontosabb hobbi (életstílus) ma már a vadvízi kajak.

Később amikor az új folyókat megismertük, túrát is szerveztünk rájuk. Több olyan túrahelyszín van, ahova felfedező-úttörő magyarként mi jártunk először evezni, mi szerveztünk először kereskedelmi túrát. 

Közben képeztem magamat, tanfolyamokat végeztem el, több magyar és nemzetközi minősítéssel rendelkezem. Így a két évtizednyi túravezetői tapasztalatunk mellé, ezeket is fel tudjuk mutatni:

  • IRF (International Rafting Federation – Nemzetközi Rafting Szövetség): túravezető (Guide, Trip Leader)
  • Rescue 3 International: WRT – Whitewater Rescue Technician (vadvízi mentéstechnika)
  • Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata: vízimentő
  • Magyar Természetbarát Szövetség: vízitúra vezető
  • Emergency First Response: elsősegélynyújtó (Primary/Secondary/Children)
kepesitesek

Honlapunkon a tapasztalatainkat, tudásunkat a kezdetektől fogva megosztjuk, az eltelt évek alatt úgy gondolom, hogy nagyon sok és hasznos anyag gyűlt össze. Sokat írtam és publikáltam, az Internet szerencsére egyszerű és ingyenes megoldást ad ezeknek az anyagoknak a közléséhez. Mindig igyekeztem hasznos lenni, amit tudok, azt megírom és bedobom a közösbe.

Nem csak evezni lehet velünk és olvasni lehet minket. Minden túránkon oktatunk is egyben, de aki komolyabban szeretne foglalkozni a kajakkal és kenuval, azoknak tanfolyamokat is tartunk. Gyakorlati tanfolyamainkon az alapoktól kezdve egészen a vadvizekig oktatunk kajakot, kenut, mentéstechnikát, túravezetést. Minden képzésünkön nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra, mentéstechnikára, elsősegélynyújtásra, az evezéstechnika és vízismeret mellett.

Röviden azt is írhattam volna, hogy valójában mi csak egy család vagyunk két fiúgyermekkel, Barni és Somi. Szeretünk együtt lenni és evezni, szeretünk együtt evezni.

Vidra

Családunk fényképes bemutatkozása

Ezek a képek itt a folytatásban régebbiek, ritkán frissülnek, friss képekhez érdemesebb követni a Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat.

Újabb válogatott képek (2021)

Ezek a képek a túravezetők bemutatkozásához lettek válogatva.

Detti

Ati

Barni

Somi

Néhány újabb kép (2020)

Régebbi képek

Szárazedzés
Szárazedzés
Mintha kicsit esne az eső
Mintha kicsit esne az eső
Olaszország, úton a Socá-ra
Olaszország, úton a Socá-ra
Egy hajóban evezünk
Egy hajóban evezünk
Barni, a vadvízi kajakos
Barni, a vadvízi kajakos
ultrabalaton2016
Evezés mellett az egyik kedvenc sport: ultrafutás. Családi befutó 220 km-es futás után a 2016-os Ultrabalatonon.
Soca, Szlovénia
Soca, Szlovénia
A "Tisza szakaszon"
A „Tisza szakaszon”
Rába túra
Rába túra
Reggeli összebújás egy csehországi kempingben kora reggel
Reggeli összebújás egy csehországi kempingben kora reggel
Cesky Krumlov
Cesky Krumlov
Detti, Lénus, Somi
Detti, Lénus, Somi
A "zsemlében"
A „zsemlében”
Moldvai csúszdázás
Moldvai csúszdázás
3 kajakos
3 kajakos
Somi
Somi
Családunk.
Családunk.
A legjobb csúszda és a legjobb játszótér
A legjobb csúszda és a legjobb játszótér
Ati és Somi.
Ati és Somi.
Detti a trekkben. Soca, Szlovénia.
Detti a trekkben. Soca, Szlovénia.
Detti a Moldván.
Detti a Moldván.
Savinja, Szlovénia.
Savinja, Szlovénia.
Savinja, Szlovénia.
Savinja, Szlovénia.
Séta amíg apa kajakozik a barátaival
Séta amíg apa kajakozik a barátaival
A híres Tevás zúgó. Savinja, Szlovénia.
A híres Tevás zúgó. Savinja, Szlovénia.
Apával kajakozni jó.
Apával kajakozni jó.
Pihenő a túrán.
Pihenő a túrán.
Boka vízesés és a kis gengszterek.
Boka vízesés és a kis gengszterek.
Bringázni nagyon jó!
Bringázni nagyon jó!
Kajakos tanfolyamon. Barni és Ati.
Kajakos tanfolyamon. Barni és Ati.
A család rafting túrán.
A család rafting túrán.
Ati és Barni. Soca, Szlovénia.
Ati és Barni. Soca, Szlovénia.
Fiúk a Sava Dolinka forrásánál.
Fiúk a Sava Dolinka forrásánál.
Sprenica szakasz, Soca folyó, Szlovénia.
Sprenica szakasz, Soca folyó, Szlovénia.
Srácok a kalandparkban
Srácok a kalandparkban
Kutyabolondok vagyunk.
Kutyabolondok vagyunk.
Koritnica torkolat, Szlovénia.
Koritnica torkolat, Szlovénia.
A Dráva felett, Szentmihályhegy.
A Dráva felett, Szentmihályhegy.
Snowboard, a másik szerelem.
Snowboard, a másik szerelem.
Cesky Krumlov.
Cesky Krumlov.
Snowboard freeride.
Snowboard freeride.
Mentéstechnika és elsősegély fontos már gyerekkorban is.
Mentéstechnika és elsősegély fontos már gyerekkorban is.
Mozgásban.
Mozgásban.
Somi és Barni, a kisvidrák.
Somi és Barni, a kisvidrák.
Egy csodaszép hely, Zrmanja kanyon.
Egy csodaszép hely, Zrmanja kanyon.
Dagger reklám.
Dagger reklám.
Hévíz patak.
Hévíz patak.
Detti, Salza folyó, Ausztria.
Detti, Salza folyó, Ausztria.
Somi, Detti, Lénus kutya, Barni.
Somi, Detti, Lénus kutya, Barni.
Ez az élet.
Ez az élet.
Túrázunk.
Túrázunk.
Detti és Somi a Moldva folyón.
Detti és Somi a Moldva folyón.