
Az idei év volt a nyolcadik alkalom, hogy egyben eveztük le a Rába magyar szakaszát Szentgotthárd és Győr között. Eveztem már többször kajakkal, kenuval és SUP-pal is, de az idei mégis nagyon különleges volt. Idén a 16 éves fiammal, Somival…
Amíg a kültéri sportesemények, túrák megtarthatók, mi is várunk benneteket sok szeretettel vízitúráinkon. A koronavírus járvány miatt az Általános túrainformációk az alábbiakkal egészülnek ki, és a következő óvintézkedéseket vezetjük be, kérjük ezeknek a betartását a túrázóinktól is. A kézfogást, mint…
Egy jó hangulatú, késő délutáni csapatépítő kenutúra a Zalán. Teszttel és versennyel. Néhány fénykép a programról:
Készítettem nektek egy táblázatot, ami a Rába folyó Szentgotthárd – Győr szakasza közti főbb tájékozódási pontok egymáshoz viszonyított távolságát tartalmazza. A táblázatban szereplő adatok saját méréseken alapulnak, nem a hivatalos adatokból származnak. Több napos túra tervezéséhez, túraterv módosításhoz hasznos lehet.…
Vízitúráinkon nem csak a természettel kerülünk közvetlen kapcsolatba, hanem más emberekkel is. Az általánosan elfogadott közösségi normák és szabályok itt is szinte ugyanazok mint a hétköznapokban. Békés, egymásra figyelő magatartásunkkal biztosan nem zavarjuk egymás pihenését és szórakozását. Legyél nyitott és…
A Moldva, vagy cseh nevén Vltava Csehország déli részén indul útjára. Ez a gyönyörű folyó, hatalmas fenyvesek, gyönyörű legelők, magas sziklafalak között kanyarog, hogy Cesky Krumlov csodaszép történelmi belvárosán átevezve átvigye a túrázókat az autóval szinte megközelíthetetlen nemzeti parkon, majd…
II. Elsősegély és gesztenyesütős túra – 2009.11.07-08., Rába folyó Második alkalommal találkoztunk a Rába folyó partján, hogy egy közös gesztenyesütögetős túra után összegyűljünk egy késő őszi estén a csákánydoroszlói régi malomépületben, hogy a kályha melege mellett tanuljunk, átismételjük, gyakoroljuk az…
1. Bécs – Budapest Kajak – Kenu és Evezős Teljesítménytúra (2009. augusztus 15-20.) Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport versenyek között. A szervezők a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Evezős…
Detti túrabeszámolója: Lapincs – Rába, Határugrás 2. 2008.12.29. 2007-ben a Schengen-i övezethez csatlakozott Magyarország. Ennek örömére, és előnyeit kihasználva gondoltuk úgy (Vidra), hogy Weking barátainkkal együtt megpróbálunk egy kis vízitúrás hagyományt teremteni, így az évzáró evezésünk immár másodszor egy “határugrás”…
Az archívum miatt bemásolom ide a 2008-as evezések listáját. Szuper év volt. Sok-sok ezer km, folyók, tavak, tenger. 5 ország, 22 különböző víz. A képgalériában lévő, idei 10.800 képet évek múlva nézegetve jó lesz visszaemlékezni a 2008-as évre! Boldog, evezésben,…
Kedves jelenlegi és jövendő evezős barátaim! Néhány őszi túratervemre szeretném felhívni a figyelmeteket. Az igazi szezon most kezdődik. Úgyhogy evezőt a kézbe, irány a víz! szeptember 13-14. Vadvízi kajakozás a Socá-n (WW II-IV) szeptember 27-28. Nyárbúcsúztató evezés a Rábán (ZWC)…
Detti túrabeszámolója: Vltava-Moldva túra, 2008.08.20-24. Szerda Mint tudjuk minden kezdet nehéz. Ébresztőóránk elfelejtett megszólalni 03:15-kor, így némi késéssel 05:15-kor pattantunk autóba, és irány Zeg, ahol találkoztunk a többiekkel, majd némi pakolás és hajókötözés után elindultunk Csehország felé a Moldvára. Kora…
“Bokody József ötven éve járja a vízi utakat, évtizedek óta tevékenyen és irányítóként vesz részt a vízitúra-vezetők képzésében és továbbképzésében. Könyvében a vízitúrák szervezésével, előkészítésével és levezetésével kapcsolatosan minden tudnivalót átad az olvasóknak. Felhívja a figyelmet, hogy milyen veszélyekkel kell…