Mindig is szívesen túráztam, kirándultam, de a teljesítménytúrázás iránti vágy csak nemrég hódított nagyobb teret az amúgy is mozgalmaz életünkben. A tavalyi Göcsej Galopp még az elsők között volt, amit a barátnőmmel és a sógornőmmel a 33km-es távon teljesítettünk.
Úgy tűnik, a körülmények mindig az utolsó pillanatra hagyják nekünk a döntést. Az idén szombaton este vált biztossá, hogy Atival ketten indulunk csak, és akkor ha lúd, akkor legyen kövér, természetesen az 55 km-t választottuk. Nekem az eddigi leghosszabb teljesítménytúrám a Lepke 40-es volt, így tudtam, hogy nagy feladat vár rám.
Az ellenőrző pontok és utolsó 5 km kivételével végig kettesben. A cikk alatt sok kép van a szép göcseji tájról.
Szerettünk volna a lehető legkorábban elindulni, de mivel reggel akadt egy kis elintézni valónk, így helyszíni nevezés után csak 7:30-kor tudtunk indulni. Ha valakinek ultrafutó a férje, még egy teljesítménytúrát sem úszhat meg számolgatás nélkül. 🙂 Először az volt a cél, hogy 10 óra alatt beérjünk. Haladtunk is szépen, jó tempóban, még fotózásra is jutott idő. Én futótúrát akartam, kis futás-kis gyaloglás, de Ati nem engedte a futást, azt mondta, hogy takarékoskodjak, 55 km nem kevés. „A tempó öl meg, nem a táv.”
Tengernyi hóvirág…
… és tengernyi tőzike.
Nagyon szépen sütött a nap, a rétegek sorban kerültek le rólunk.
Amikor éppen nem esett, akkor ilyen szép időnk volt.
Aztán elérkeztünk az első komoly akadályhoz a tőzikés résznél lévő lápos területre. Tudtuk, hogy nem lehet megúszni száraz lábbal, de hát a remény hal meg utoljára, így mindent megpróbáltunk ugyan, próbáltunk fáról-fára, fűcsomóról fűcsomóra ugrani, de végén csak vizesek lettünk. A második ellenőrző pontra érve, már szinte száraznak éreztük a cipőnket, ettünk a finom pogácsából, és indultunk tovább.
Aztán az út és az idő is teljesen ideális volt egészen addig míg a 33,5 km-nél lévő ellenőrző pontot elhagyva, 1,1,5 km-en belül megeredt az eső, ami aztán átváltott jégesőbe, ami elől szerencsére sikerült egy hegyi birtok esőbeállójába beállnunk. Mikor már a jég nem kopogott, tovább indultunk, de a lehullott eső pont arra volt elég – azon túl, hogy megáztunk és hideg lett-, hogy az utat sártengerré változtassa, így felfelé nagyon nehéz volt menni, lefelé pedig szinte lehetetlen, többet csúsztunk, mint léptünk.
Ati kívánságára: sár mindenhol.
Nem sokkal az eső előtt Ati említette nekem, hogy ő mindig azt gondolta a facebook-ra felkerülő képek lapján, a GG egy sárban fetrengős túra, hát most megkaptuk, bár elfeküdnünk egyikünknek sem sikerült, de azt nem mondhatom, hogy nem rezgett a léc. A kustánszegi zsíros kenyér és meleg tea életmentő volt.
Az eső után ajándék szivárvány.
A sár, az időnként még megeredő eső és a mögöttünk lévő 43 km megtette a hatását, tempónk folyamatosan lassult, a 10 órás beérkezésre nyomtunk egy újratervezést, az új cél 11 óra lett, amit aztán a végére megtoldottunk 14 perccel. Az utolsó ellenőrző pont előtt utolért minket Móni. Móni futott, de innen már vele együtt mentünk tovább végig. Móni második lett a női futók között. Az utolsó ellenőrző pontot elhagyva mire kiértünk a településről szépen ránk is esteledett, így nagy hasznát vettünk Ati lámpájának.
Itt már teljesen sötét volt.
Ha nincs a lámpa akkor az utolsó célhoz vezető hosszú lejtőt biztosan sárban fetrengve tesszük meg. Aztán a célhoz érve elkészültek a kötelező fotók, ahol azért nem biztos, hogy őszinte volt a mosolyom. 🙂 (Atinak persze semmi baja.)
Célban 55 km után.
Aztán az utolsó pecsételtetés, oklevél, kitűző és persze a finom lángos, majd indulás haza.
Mónival már a célban.
Aki látott a kocsiig eldöcögni, kissé droidos mozgással biztosan mosolygott rajtam, és biztos megkérdezte volna tőlem, hogy kellett-e ez nekem, és megérte e?
Volt sár? Volt!
Igen kellett és megérte! Jó érzés volt, hogy sikerült végigmenni, átlépni egy újabb határt. Ehhez persze elengedhetetlen a szuper társ, aki a saját edzését, versenyét (6 órás futóversenyt tervezett eredetileg erre a napra Ati) beáldozva kísér, húz, biztat ha kell, jó volt az is, hogy a nap nagyobb részében csodálatos volt az idő – a többi meg kell ahhoz, hogy emlékezetes legyen.
Atival 55 km után.
Itt kell megemlítenem a szuper szervezést, a nagyon jól követhető jelölést, és a tavalyihoz hasonlóan idén is kedves, lelkes, barátságos segítőket az ellenőrző pontokon, ahol a frissítés mellé minden esetben járt a biztató szó is. Köszönjük.
De mint minden nagyobb -nekem nagyobb- teljesítménynél itt is vannak „veszteségek”, de úgy gondolom, hogy sikerült olcsón megúsznom. A jobb talpamon keletkezett hatalmas vízhólyag miatt (folyamatosan vizes cipő) a bokaízületem túl lett erőltetve, ez másnap kissé még fájt, de ennyivel megúsztam.
Lejjebb sok kép van a túránkról, nézzétek meg, nagyon szép a göcseji táj.
Detti
A túra letölthető GPS track-je:
