A Kanizsa Futóklub oszlopos tagja, Maci közösségi terepfutást, pontosabb erőfelmérőt szervezett. E hónap 28-án lesz a “Tanúhegyek nyomában 40” nevű teljesítménytúra-terepfutó túra. Én azon nem voltam soha, azt mondják egyesek, hogy kemény, szintes. Tervben van…
Ez az erőfelmérő egyeseknek egy hangulatos edzés, míg másoknak, a magukban bizonytalanoknak ez egy megfelelő alkalom volt arra, hogy jelenlegi állapotukat felmérjék, és így magabiztosabb rohanhassák végig a Tanúhegyek leghosszabbját (van 10 km, 15 km, 20 km, 40 km változat), ami táv szerint 42,3 km hosszú 1609 méter szinttel. A futóklubból sokan igazoltan hiányoztak, mert ezzel egy időben a Balaton mellett rohangáltak. Én meg csak úgy meghívattam magam meg a Petit. 🙂 Vasárnapra hosszú futást terveztünk Dettivel, egy nappal előbb ez a táv nekem még pont belefért.
Hogy pontosan idézzek Macitól, az esemény FB oldalán ez volt a terv:
Távot nem igazán mondanék,inkább 3-4 órát kellene mozgásban lenni futva-kocogva-dombokat sétálva. 25km lenne az igazi,de lehet rövidebb is.Jó lenne 700-800m szint. Az időjárás közbeszólhat,de talán jó idő lesz. Ha sár lenne akkor elmehetünk Eszteregnyére a Szilvi által már egyszer bemutatott pályára.. Jöhetnek az igazi gazellák,meg megfontolt kényelmes tempót tudók is,meglesz mindenki párja!!!Maximum pont nekem nem.
Feladat teljesítve:
- útvonal: Homokkomáromi templom – Valkonya oda és vissza
- táv: 25.7 km
- szint: 1135 m
- nettó mozgási idő: 3:17:32, bruttó idő: 4:18:53
- mozgási sebesség: 7:41/km, lihegéssel együtt: 10:04/km
Kék túra: Homokkomárom – Valkonya között oda-vissza.
Amint a fenti szintrajzon látható is, ez a szakasz valóban nagyon szintes, a környék terepfutásra javasolt útvonalai közül az egyik legszintesebb. Emelkedőkön felfelé futva rendesen ki lehet purcanni, kamikaze módon lefelé futva a lejtőkön meg frankón szét lehet csapatni a térdeinket, hát nem egy elalvós szakasz. Mindenesetre mindenki kedvéhez és állapotához képest sétált és futott, a kengyelfutó klán pedig minden domb tetején megvárta a ráérősebbeket. Köszönhetően az többek által jól ismert útvonalnak, és a hibátlan (frissen újrafestett) kék sáv jelzéseknek, csak páran, és csak párszor akartak/mentek el rossz irányba. (Mondjuk én könnyen beszélek, nekem ez hazai pálya, ezekben az erdőkben tereprohangálok a legtöbbször.)
Az idő nagyon kellemes volt, évszakhoz és november közepéhez képest határozottan meleg, néha még a nap is előbújt a felhők mögül körülnézni. A terep teljesen száraz és könnyen futható. Bokáig érő friss levél, ami miatt azért vigyázni kellett nagyon, mert nem lehetett látni, hogy hol van egy ág vagy gödör az avarban. Peti be is mutatta a tigrisbukfenc tudományát, kétszer. 🙂
Köszönetet kell még mondanom a kullancslegyeknek, mert nélkülük valószínűleg kicsit többet állunk és pihenünk az emelkedők tetején, és nem megyünk ilyen időt. A kis rohadékok…
Szarvas-kullancslégy (Lipoptena cervi)
A hangulat nagyon jó volt, kényelmes, sokat beszélgetős futás volt. Én úgy gondolom, hogy mindannyian jól éreztük magunkat és jól elfáradtunk.
A képek az esemény FB oldaláról származnak, megmentve az utókornak.
