A múltkori ultrafetrengés alkalmával minden összejött, a terepviszonyok, sérülések, felszerelés hiánya miatt nem tudtunk végigmenni a tervezett 75 km-es útvonalon. Én akkor eldöntöttem, hogy amint lehetőségem lesz rá, visszamegyek, és megcsinálom. Most volt egy szabad napom rá. Tervben volt még egy ultra hosszúságú kajakozás is, de a tervezett folyón egész hétvégén végig szembe fújt volna a szél, így a futás mellett döntöttem. Detti mondta, hogy ha vasárnap megyek, akkor egy szakaszon szívesen csatlakozna. Egyértelmű, futás átrakva vasárnapra.
Szombaton kimentem a nagykanizsai Csónakázó tóra, hogy izmaimat kicsit átmozgassam. Észak felől erős szél fújt, így egyik irányból szembeszél volt, másik irányból hátszél. Sebesség szempontjából végeredményben annyira nem számított, de szél miatt nagyon fázott a kezem. A hőmérséklet 8 fok volt, a felfröccsent víz a kezeimen a hideg szélben nagyon kellemetlen volt. Megpróbáltam kesztyűben is evezni, de úgyse volt jó. Mentem 20 km-t, 5 kört (egy kör 4 km), eluntam magam, és 3 óra evezés után hazamentem.
Minden szép és jó volt, csak fázott a kezem.
Délután Somival a kertben dolgozgattunk, aztán elmentünk egy kicsit csavarogni az erdő felé, ő bringával, én és Léna futva. Este Dettivel a fiúk elmentek úszóegyesületi bálba, én meg időben lefeküdtem, hogy frissen induljak vasárnap.
Ez persze csak vicc. 🙂
Vasárnap reggel fél hétkor indultam. Úgy gondoltam, hogy már régen esett eső, nagy sár nem lesz, és így bevállalom a Hoka Bondi aszfaltra való futócipőmet. Jól döntöttem, a cipővel minden rendben volt egész nap.
Reggeli indulásnál még hűvös idő volt, kesztyű, sapka. Alul meleg futónadrág, felül dupla aláöltözet (egy mellény és egy hosszúújjú), plusz egy softshell kabát.
A napot tesztelésre is akartam használni, az volt a tervem, hogy a sebességgel abszolút nem fogok foglalkozni, csak a pulzussal, a pulzusom lehetőleg folyamatosan 130-135 körül legyen. Arra voltam kíváncsi, hogy egy 10+ órás terhelésre hogyan fogok reagálni. Gyakorlatban ez azt jelentette, hogy emelkedőket gyalogoltam/gyalogoltuk, ahol lehetett futottam/futottuk.
A megbeszéltek szerint az első 20 km-t egyedül futom, és Dettivel Kistolmácsi tónál találkozunk megbeszélt időben. Kicsit gyorsabban odaértem, mint terveztem, így várnom is kellett jó negyed órát. Gyorsan összepakoltunk, és mentünk tovább. A Kistolmács – Budafai arborétum közti rész az egyik kedvencem, Detti erre még nem volt soha, neki is nagyon tetszett. Eldugva van két kis tó is útközben.
A Budafai arborétumnál levettem a softshell dzsekit, késő délutánig maradt is a futómellényemben. Nagyon jó idő volt napközben, felhő nélküli napsütéses tavaszias idő. Ennél jobb időt kívánni se lehetett volna.
Budafai arborétumtól Kiscsehiig rövid autós forgalom nélküli, aszfaltos szakasz.
Az aszfaltozott útról Kiscsehinél letértünk, innen az elején köves erdészeti úton haladtunk tovább, majd meredeken fel kellett mennünk a gerincre. Jó sok képet készítettünk.
A gerincen átértünk Maróc vonalába, itt vannak padok is, kicsit megpihentünk, ettünk, ittunk. Megettük SzékelyPeti energiaszeletét. Köszi Peti, tényleg nagyon finom!
Pihenő után továbbra is nagyon szép környezetben folytattuk utunkat. A Zalai dombság nagyon szép környék, bár azért egy-két evezhető méretű vadvízi patakot még tervezhetett volna ide a Jóisten.
Lispeszentadorján központjában, a templom mellett artézi kút, de üzemen kívül. Azt nem tudom, hogy csak a tél miatt lett-e elzárva, vagy egész évben használhatatlan. Mindenesetre hasznos információ lehet azoknak, akik kedvet kapnak ehhez az útvonalhoz, hogy a valkonyai kút télen is működik, illetve Kistolmácson van forrás.
Maróc felett messziről láttunk egy kilátót, 10 kilométerrel később oda is értünk hozzá. Lispe település közelében van, kis kitérővel útba is esik. Természetesen megnéztük.
Folytattuk utunkat Bázakerettye felé.
Bázakerettyén nyitva találtuk a boltot, gondoltuk beugrunk egy kólára. Érdekes hely volt. Beléptünk a boltba, egy kisgyerek majdnem elütött a hajtányos motorjával. Az egy négyzetméterre jutó részegek száma nagyobb volt, mint egykoron a valaha szép időket megélt olajipari művelődés házban egy Beatrice koncerten.
A tejszeletet és a kólát sikeresen meg is vásároltuk kb. 30 perc alatt.
Bázakerettyéről aszfalton átsiettünk Kistolmácsra. Detti eddig jött velem, neki 29 km lett, én itt voltam 47 km-nél.Az együtt töltött közel 30 km nagyon jó volt, szuper volt egymás társaságában.
Én futottam tovább.
Borsfára beérve, kicsit aggódtam, hogy a reggeli megpróbáltatásaim megismétlődnek, de szerencsére ezúttal a pisilő cigányasszony látványa és a támadó kutya is elmaradt.
Valkonyán biztos ami biztos alapon, feltöltöttem a kulacsomat. Rigyáctól nem messze, 60 km-nél felhívtam Dettit, hogy jól vagyok, nem fáj semmim, megyek tovább, na aggódjon.
A Kék túra útvonalon haladtam Homokkomárom felé. 6 órakor, sötétedés előtt fél órával a vadászok miatt bekapcsoltam a fejlámpámat. Obornak után nem sokkal teljesen besötétedett, a lámpám tökéletesen végezte a dolgát (Petzl RXP, nekem bevált). 65 km körül kezdtem azt érezni, hogy kezdek fáradni. Igazán nem fájt semmim, szerencsére a bal térdem és a jobb bokaszalagom is abszolút jól végezték egész nap a dolgukat. Sormás – Homokkomárom közti útra kiérve dél felé indultam, majd Sormás. Itt leültem pár percre pihenni, jól esett, kb. 4 órája nem álltam meg.
Fent az eszteregnyei hegyen, 77 km körül lemerült az órám, eddig van csak meg a track. A vége 80-81 km. Suunto Ambit szerint kb. 1950 m a szint, Strava szerint 2200 m.
A frissítők rendben voltak, gyomromnak nem volt baja, és ezentúl hosszúra vinni fogok máskor is magnézium tablettát.
A bal sarkamon lett egy nagy vízhólyag, térdeim, bokáim, körmeim köszönik, jól vannak.
Jó volt.
Ezt csak a szintrajz miatt.
Letölthető track:
