Mentéstechnikai és elsősegélynyújtó tréning, Gelse 2010.

Detti beszámolója a 2010-es Mentéstechnikai és elsősegélynyújtó tréningről (Gelse – 2010.03.20-21.)

A vidrás honlapot olvasó látogatók hozzászokhattak, hogy minden túránkról, és a csapatunkkal történő fontosabb eseményről készül egy kis beszámoló, leírás, összefoglalás. Engem ért a megtiszteltetés hogy összefoglalhatom az először megrendezésre kerülő, rendkívül jól sikerült mentéstechnikai és elsősegélynyújtó hétvége történéseit és tapasztalatait.

A csapat.

A csapat.

A tréning jegyzete letölthető innen.

Március 19. péntek

Atival már délután elindultunk Gelsére (Zala megye, Nagykanizsa mellett) hogy átvegyük a szállásunkul szolgáló Hét Vezér Turistaszálló kulcsát.

gelse_trening_01

Beköltöztünk és sétáltunk egyet a településen, közben folyamatosan kaptuk az infókat a résztvevők indulási és érkezési szándékáról.

Például: 18 óra, Bp., Bott Máté: – Mindjárt indulunk. – 21 óra, Bp., Szabolcs: – Na, most indultunk el. 22:45, Szabolcs, Siófok: -Adódott egy kis technikai gond, de már minden rendben.

A teljes csapat 80%-a ígérte péntekre az érkezést, és nem sokkal éjfél előtt a kisebb műszaki gondokkal küszködő utolsó mikrobusz is befutott.

Az eddig lassan vánszorgó idő hirtelen szárnyakra kapott, és mire mindenki bemutatkozott és elmondta, hogy mit vár a hétvégétől, már hajnali két óra volt.

gelse_trening_03

Ez egy nagyon jó hangulatú (Köszi Szabolcs, ezt te alapoztad meg!) oldott beszélgetés volt, ami meghatározta a hétvége hangulatát, és talán kijelenthetem, hogy csapattá kovácsolta a jelenlévőket.

Ha már a csapatnál tartunk, itt kell megemlítenem, hogy a jelenlévők között voltak elismert síkvízi- és vadvízi túravezetők, vadvízi- és tengeri hobbikajakosok.

Március 20 szombat

Ez a hétvége egy munkás hétvégének lett meghirdetve, ehhez tartottuk is magunkat.

Reggel 6:30 ébresztő.

gelse_trening_04

8órakor már az uszodában volt a kis csapat, kiegészülve a reggel érkezőkkel.

Gyors átöltözés után elkezdődött a munka.

gelse_trening_06 DCIM100MEDIA gelse_trening_09

Először a parton átbeszéltük a bajbajutott mentését, majd a sérülések megelőzése miatt Miki vezetésével alaposan bemelegítettünk, aztán irány a víz.

gelse_trening_07

Első körben mindenki úszott néhány hosszt a partról elég viccesnek tűnő mentőúszásban, majd erre a mozgásra alapozva többféle mentési módszert is begyakoroltunk. Közreműködésre képes bajbajutott esetére.

gelse_trening_10 gelse_trening_11 gelse_trening_12 gelse_trening_13

Közreműködésre képtelen bajbajutott esetére.

gelse_trening_14 gelse_trening_15 gelse_trening_16 gelse_trening_17Itt egy kis szünet következett, amit a csapat nagy része a büfében egy kávé elfogyasztásával töltött, majd folytattuk a tanulást. Ezután a mentőugrások következtek, aminek a begyakorlása nem kis hanggal és locsolással járt, de itt is sokat tanultunk egymástól. A magyar vízimentők által tanított ugrásokat kiegészítettük a szlovén vízimentők Superman ugrásával. Az uszodai program végére kombinált mentési feladatokat is gyakoroltunk.

gelse_trening_18 gelse_trening_19 gelse_trening_08A délelőtt már el is szaladt, de 10 perc luxust engedélyeztünk magunknak, így meglátogattuk a fürdő kék medencéjét (itt a legmelegebb a víz), majd visszamentünk a turistaházba.

gelse_trening_20

Miki, Miki! Kóla, chips, jégkrém? 🙂

gelse_trening_22

Ebédszünet után az elsősegély témái következtek.

Először néhány dolgot átbeszéltünk az általános elsősegélynyújtásról, főként azokról az esetekről amelyekkel a túrák során találkozhatunk (hőártalmak, rándulás, ficam, vérzéscsillapítás, áramütés, fulladás).

gelse_trening_23 gelse_trening_24 gelse_trening_25Ezt követően az alapszintű újraélesztés, stabil oldalfekvés volt a téma, először elméletben, majd gyakorlatban.

gelse_trening_26 gelse_trening_27

Mivel Miki kettő CPR babát is tudott hozni, két csoportban tudtuk gyakorolni az újraélesztést.

gelse_trening_28 gelse_trening_29 gelse_trening_30Ez azt eredményezte, hogy mindenki egyszer meghallgatta Atitól, majd a csoportokban mindenki meghallgatta a csoportjának a tagjait is, így az este folyamán legalább tízszer hallotta a teljes folyamatot, így tanulni tudtunk a saját és a mások esetleges hibáiból is.

(Napokon belül veszünk egy saját CPR babát, így az újraélesztés gyakorlása a mentéstechnikai hétvégére a továbbiakban megoldottá válik.)

Közben megérkezett a vacsora is, amit a település vendéglőjéből rendeltünk. Hát ezt megérdemeltük a mai nap után.

gelse_trening_31 gelse_trening_32

Vacsi után kezdődhetett volna a nagyotmondó est, de a csapat az egész napi kő kemény munka után még mindig tanulni akart, így előkerültek a kötelek, és Hornyák Szabolcs néhány alapdolgot megmutatott,

gelse_trening_34 gelse_trening_35

majd Bott Máté a dobókötélről, és a mentőmellényről, valamint a vadvízen általuk használt jelrendszerről beszélt az érdeklődő hallgatóságnak.

gelse_trening_33Eddigre már előkerültek a finomabbnál finomabb borok (amit itt szeretnék megköszönni Ibolyának), amelyek mellett még beszélgettünk egy darabig, s mivel tudtuk hogy a vasárnap sem wellness-szel fog telni, még éjfél előtt nyugovóra tértünk.

Március 21 vasárnap

Ébresztő ma is 6:30-kor, 8:00 uszoda. Mára a szabaduló fogások szárazföldi és vízben történő gyakorlása volt vissza. Ma reggel is Miki vezetésével melegítettük be izomláztól sajgó testünket. A szabaduló fogások szárazföldi begyakorlása után 2-3 fős csoportokban összetett mentési feladatokat gyakoroltunk, a bajbajutott vízből való kimentésétől a mentőhíváson át a stabil oldalfekvésig, vagy újraélesztésig.

gelse_trening_36

A délelőtti kávészünet után Máté segítségével a dobókötél használatát lehetett gyakorolni.

gelse_trening_39 gelse_trening_37 gelse_trening_38 gelse_trening_40 gelse_trening_41Kipróbáltuk azt is, hogy a mentőmellény mennyiben könnyíti meg a mentést. Nagyban.

gelse_trening_43Ezután visszamentünk a szállásra, ahol tovább folytattuk a dobókötelezést.

gelse_trening_50 gelse_trening_51 gelse_trening_53 gelse_trening_52Szabolcs, István, és Ákos segítségével építettünk két csigarendszert is, melynek segítésével bebizonyítottuk, hogy Pali nem tud parkolni.

gelse_trening_46 gelse_trening_44 gelse_trening_45 gelse_trening_47 gelse_trening_48 gelse_trening_49 gelse_trening_58Ekkor már csak az elmaradhatatlan csoportkép volt hátra, illetve az, hogy a szállásról kipakoljunk. Csárli dudaszóval búcsúzott a szállástól.

gelse_trening_59 gelse_trening_60Szabolcs rántott békacombja:

gelse_trening_62gelse_trening_63Átmentünk a Hét Ördög Vendéglőbe, hogy egy finom ebéd mellett beszéljük meg a hétvége történéseit.

Mielőtt néhány mondattal összefoglalom az elmúlt két napot feltétlenül meg kell említenem – és azt hiszem, mindenki nevében bátran mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat Gelsén. Egy szép, rendezett település fogadott minket nagyon szépen kialakított Turistaházzal.

gelse_trening_05 gelse_trening_21 gelse_trening_02

Az udvar lehetőséget ad a szabadtéri programok lebonyolítására és biztonságos parkolásra.

gelse_trening_54 gelse_trening_55 gelse_trening_56 gelse_trening_57Az uszoda is minden igényünket kielégítette.

gelse_trening_42 Számomra nagyon pozitív élmény volt, szinte mindenki mindent végigcsinált és kipróbált, a csapatmunkánál nem voltak állandó csoportok, hanem váltották egymást az emberek.

A tréning végig úgy zajlott, hogy mindig lehetett kérdezni, javasolni, jobb ötlettel előállni.

Az anyag összeállítása, a résztvevők hozzáállása egy olyan tréninget eredményezett, ahol nem volt probléma, hogy ki melyik részét műveli az evezésnek, mindenki hozzátette a saját tudását tapasztalatát, és így egy átfogó, összetett ismeretanyagot tudott elsajátítani az, akinek szinte minden új volt, feleleveníthette a tudását az, aki már találkozott ezekkel a dolgokkal, és végül, de nem utolsó sorban nagyon hasznos ötleteket, megoldásokat tudtunk ellesni egymástól.

Nem gondolom, hogy most aztán egy életre megtanultuk az előforduló dolgokat, ez a tudás csak folyamatos gyakorlással és ismétléssel tartható szinten.

A szervező Vidra Vízitúra nevében köszönöm mindenkinek a közös munkát, a tartalmas hozzászólásokat, a baráti légkört!

Jövőre ugyanígy, ugyanitt!

Akik fontosnak tartották, hogy jelen legyenek ezen a tréningen:

  • Bott Máté (vadvíztechnikai szakmérnök)
  • Csárli (Czigány Tamás, hobbikajakos)
  • Demecs Gergely (Kalandor Vízitúra)
  • Dóri (Tóth Dorottya, Budapest)
  • Fésűs Ákos (vadvíztechnikai szakmérnök, vadviz.com)
  • Gyuri (Barna György, Kalandor Vízitúra)
  • Hagyma Pali (hobbikajakos)
  • Hagymáné Ibolya (hobbikajakosok)
  • Hornyák Szabolcs (vadvíztechnikai szakmérnök)
  • Klemencz Henrik (a manager, aki mindenáron gégemetszést akart tanulni, Víziló Vízitúra)
  • Mecsó (Mecséri Krisztián, hobbikajakos)
  • Mikici (Kecskés Miklós, hobbikajakos)
  • Nyúlpeti (Lazafröccs, tengeri kajak)
  • Rábai Zoltán (Kalandor Vízitúra)
  • Sauter István (vadvíztechnikai szakmérnök, Popeye)
  • Szemkeő András (Kalandor Vízitúra)
  • Vidra Ati (Kele Attila, Vidra Vízitúra)
  • Vidra Detti (Rigyác, Vidra Vízitúra)
  • Vincze Gábor (Víziló Vízitúra)
  • Zoli (Jassó Zoli ,Vitál Club SE)
  • Zsuzsi (Papp Zsuzsi, Bugyborék)

Sziasztok!

Detti

 A tréning jegyzete letölthető innen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .