Principális dzsungeltúra

Vidra beszámolója: Principális csatorna túra 2009.02.18. – A dzsungeltúra

A Princi itt csordogál bele a Murába.

A Princi itt csordogál bele a Murába.

Az elmúlt hetek időjárásának megfelelően a környező patakok, folyók vízszintje magas volt az elmúlt hetekben. Ha nem is a tetőzésnél, de egészen kellemes vízállásnál eveztünk nemrégen a Zalán. Közben voltunk evezni a Hévíz patakon és a Salzán, tegnap délutáni programnak meg elugrottunk kajakozni egyet a Principális csatornára.

„A Kárpát-medencében a folyókhoz kapcsolódó első vízi munkálatok nyomai Pannóniába vezetnek, ahol a nagy műszaki kultúrájú és gyakorlatias rómaiak sok területen kamatoztatták tudásukat. Hajóztak, vízvezetéket, tározókat, csatornahálózatot építettek, és a mocsarak lecsapolásában is jeleskedtek. Ebben az időben épült a Zala és a Mura között a Principális csatorna is, amely a környék mocsarait csapolta meg.”– Írja a folyókalauzunk róla.

A Princi választja el egymástól Nagykanizsának a nagykanizsai és kiskanizsai városrészét, ennek a csatornának a bal partján állt régen a Kanizsai Vár. Sok mindent látott az idők folyamán. Ha nem lenne, akkor a Zalaegerszeg és Nagykanizsa közti hosszú széles és hosszú völgy mind a mai napig mocsár lenne.

A csatorna nagyon elhanyagolt állapotban van, ennek megfelelően az evezés rendkívül nehéz. Rengeteg a belógó ág, sajnos bedobált szemét is van benne, sokszor pedig az összegyűlt, feltorlódott hordalék és a mederben növő fák és bokrok teljes torlaszt alkotnak.

A nehéz haladás miatt meg is állapítottuk Krisztiánnal, hogy ez sokkal extrémebb, mint a hétvégi vadvízi kajakozásunk a méteres hóval borított part melletti folyón.

Gyerekként Kiskanizsán éltem, a Princitől pár száz méterre laktunk. Ide jártunk ki az úttörőőrsünkkel bunkit építeni, ide jártunk ki titokban cigizni. Pecáztunk is, és mivel gyerekkoromban még rendezett és tiszta volt a vize, fürödtünk is benne nyáron. Az még egy másik víz volt.

A vízállás az ilyenkor és általában szokásos víz felett kb. 1 m-rel lehetett magasabb, múlt héten már raktak ki a partra homokzsákokat is, azóta a meder szélességétől függően 10-50 cm-t apadt.

A jég elárulja, hogy ez egy apadó víz.

A jég elárulja, hogy ez egy apadó víz.

Hétköznap lévén annyira nem volt egyszerű megoldani, hogy mindenkinek alkalmas legyen az időpont, de megoldottuk, a megbeszélt déli időpontban találkoztunk. Gyors készülődés a parton és elindultunk a kiskanizsai benzinkúttól.

Vízre szállás a kiskanizsai MOL kútnál.

Vízre szállás a kiskanizsai MOL kútnál.

Hárman indultunk: Szasza, Krisztián és én (Vidra Ati).

Szasza a beszálló alatt kb. 1 km múlva feladta és kiszállt. Azt mondta, hogy neki ez túl extrém, bujkálni a bokrok között, evezni az evezhetetlenben.

Szasza itt integet. - Szevasztok, nekem elég volt, én kiszállok.

Szasza itt integet. – Szevasztok, nekem elég volt, én kiszállok.

Így is tett...

Így is tett…

Szaszához kijött egy kedves ismerőse, aki hozott egy kis melegítőt a hidegre. Jól esett.

A melegítő.

A melegítő.

Krisztián bujócskázik.

Krisztián bujócskázik.

Itt is bujócskázik Krisztián.

Itt is bujócskázik Krisztián.

Megint bujócska. Szinte végig.

Megint bujócska. Szinte végig.

Nem széles, de legalább könnyen evezhető szakaszok is vannak.

Nem széles, de könnyen evezhető szakaszok is vannak.

A tavasz már közel a természet szerint.

A tavasz már közel a természet szerint.

Egy lakatlan madárfészek.

Egy lakatlan madárfészek.

Az ilyen torlasz reménytelennek tűnik, de ilyen helyeken sem emeltünk át.

Az ilyen torlasz reménytelennek tűnik, de ilyen helyeken sem emeltünk át. Itt is átkínlódtuk magunkat.

Az eredeti terv az volt, hogy a Princin lemegyünk a Muráig. A csatorna Belezna alatt torkollik a Murába, onnan pedig már csak egy kilométer a Mura torkolat, a Mura – Dráva összefolyás Őrtilosnál. Ezt az utat megtettem már, sietősen kb. 6 óra alatt lehet megtenni a kb. 15 km-t az alacsony sodrás és a rendkívül nehéz haladás miatt. A kb. fél 1-es indulás miatt annak kevés realitása volt, hogy világosban leérjünk, pont ezért hoztunk lámpát.

Útközben megálltunk a Bajcsához közeli vasúti hídnál. Itt ettünk egy kis fagyott pizzát, majd visszamásztunk a kajakba mielőtt megfagytunk volna. Evezés közben egyáltalán nem fáztunk, de ha nem mozogtunk, akkor nagyon kellemetlen volt a fagyos levegő és az erős szél.

A bajcsai vasúti híd alatti feliratok nagy valószínűség nem lesznek szép anyanyelvünk kulturális nyelvemlékei közé sorolva.

Kúrvák riadó!

Kúrvák riadó!

Búzi komunisták.

Búzi komunisták.

A folyónak szép szakaszai is vannak:

Határozottan szép szakasz a csatornán. Ilyen volt jellegre gyerekkoromban, amikor még gondozták a partjait.

Határozottan szép szakasz a csatornán. Ilyen volt jellegre gyerekkoromban, amikor még gondozták a partjait.

Krisztián RTM Solo Luxe kajakjában evezett.

Krisztián RTM Solo Luxe kajakjában evezett.

Amikor a Petivel egyszer eveztem erre, akkor a kutya még bent volt a nyakörvben. Könyörtelen az ember.

Kutyakivégzés szomorú nyomai.

Kutyakivégzés szomorú nyomai.

Felmásztam egy magaslesre, hogy megnézzem, merre járunk.

Felmásztam egy magaslesre, hogy megnézzem, merre járunk.

A Krisztián itt éppen egy gyalogos fahíd felett evez át, ami a magas víz miatt víz alá került.

Innen telefonos egyeztetések után, felsőbb utasításra Fityeházánál kiszálltunk a vízről egyrészt azért, mert Detti most tudott eljönni értünk, másrészt azért, mert a túl lassú haladás miatt csak kb. este 8 körül, 2 órával sötétedés után értünk volna le Őrtilosba.

Itt szerencsére közel volt az úthoz a csatorna, alig kellett sétálnunk.

Itt szerencsére közel volt az úthoz a csatorna, alig kellett sétálnunk a kiszállásnál.

Közben Detti is megérkezett értünk.

Közben Detti is megérkezett értünk.

A csapat. Krisztián és Vidra Ati, Szasza útközben kiszállt.

A csapat. Krisztián és Vidra Ati, Szasza útközben kiszállt.

A csapat, aki nem adta fel:

Majd legközelebb végigmegyünk.

Vidra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .